Őrizetbe vették a Pussy Riot két tagját Szocsiban

bűnügy
2014 február 18., 11:04
comments 6

Szocsi belvárosában, nem messze a téli olimpiai játékok helyszínétől fogták el őket a rendőrök.

„Őrizetbe vettek bennünket (...) és betöréssel gyanúsítanak”

– írta Nagyezsda Tolokonnyikova a Twitter-oldalán. Korábban csak a FranceTv írta meg, hogy lopás miatt tartóztatták le a két nőt.

photo_camera Nagyezsda Tolokonnyikova decemberben (Fotó: Ilya Naymushin / Reuters)

Egy orosz emberi jogi aktivista is megerősítette, hogy Tolokonnyikovát és Marija Aljohinát, az együttes másik tagját fogta el az orosz rendőrség, és rajtuk kívül több aktivistát is őrizetbe vettek.

Időközben a szocsi belügyi igazgatóságnál azt közölték, hogy mások mellett a két fiatal nőt szállodai lopás miatt hallgatják ki. A hotel bejelentése alapján mindenkit kikérdeznek, aki Nagyezsda Tolokonnyikován és Marija Aljohinán kívül a Szocsihoz közeli Adler nevű településen található szállodában lakik. A punkegyüttes tagjainak ügyvédjét úgy tájékoztatta az adleri rendőrparancsnok, hogy Tolokonnyikovát és Aljohinát nem vették őrizetbe, csak kihallgatásra rendelték be őket.

Alekszandr Popkov ügyvéd arról számolt be, hogy a nőket Szocsi fekete-tengeri kikötője környékén tartóztatták fel a rendőrök és szállították el a rendőrőrsre. Velük együtt 12-15 embert fogtak el, közöttük Jevgenyij Feljdmant, az ellenzéki Novaja Gazeta című újság munkatársát.

Nagyezsda Tolokonnyikova a lenta.ru orosz internetes híroldalnak elmondta, hogy a többi emberi jogi aktivistával együtt akciósorozatot terveztek Szocsiban: el akarták énekelni a „Putyin megtanít téged a hazát szeretni” című dalt, és a fellépéseken egy klipet akartak forgatni. Amikor a rendőrök feltartóztatták őket, semmiféle akció nem zajlott, csak sétáltak az utcán.

A Pussy Riot két tagja decemberben kapott közkegyelmet, miután garázdaságért 21 hónapot töltöttek börtönben. Még 2012-ben tartóztatták le őket, mert egy orosz ortodox templomban játszottak punkzenét. Ez nem tetszett az egyháznak, és istenkáromlás miatt újra is kellett szentelni a templomot. Az együttes három tagjából kettőt vallási gyűlölet által motivált garázdaság miatt ítélték két év Szibériára.

Nemrég Madonnával léptek fel, korábban pedig összeveszett miattuk az USA és Oroszország ENSZ-nagykövete. (BBC, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.