Szombaton aláírta, amit soha nem akart, másnap meghalt a pályázati szoftver volt jogtulajdonosa

GYÁSZ
2014 március 03., 10:53
comments 312

Vasárnap elhunyt Komáromi András üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa. Szombatig jogtulajdonosa volt a cég legfontosabb termékének, az EMIR-nek. Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. Komáromi nem volt beteg, 47 éves volt. Közeli barátai szerint nagyon megviselte a cég eladása körüli vita, és nem kizárt, hogy váratlan halála összefügg ezzel.

Lázár János megszerezte

Szombaton írták alá az adásvételi szerződést a Welt 2000 tulajdonosai és a Miniszterelnökség képviselői. A tárgyalásokat az állam részéről Lázár János államtitkár vezette.

A céget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni. A Miniszterelnökség viszont meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra.

A Welt 2000-ért folytatott játszmában voltak egészen meglepő fordulatok is. Januárban például a kormány emberei bejelentették, hogy a céget már megvették, holott ez nem volt igaz. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár egy január 13-án megjelent interjúban még az árról is beszélt (egymilliárd alatti összeg). Az időzítés nem lehetett véletlen: aznap estére volt kitűzve a tulajdonosok és Lázár János között az újabb forduló a tárgyalásról.

December elején a NAV fegyveres ellenőrei szálltak ki a Welt 2000 irodájába, és a tulajdonosok lakására is. Komáromi Andrásnál is megjelentek kora reggel, iratokat és számítógépeket foglaltak el. Nem hivatalos forrás szerint áfacsalási ügyben nyomoztak. A decemberi akciók után viszont újabb lépést nem tett a NAV az ügyben, legalábbis olyat nem, amiről a cégnél tudnának.

Az adóhivatal váratlan és látványos intézkedését a cégnél dolgozók közül sokan úgy értelmezték, hogy része lehet a kormányzat nyomásgyakorlásának. Lázár János viszont határozottan állította, hogy nem tudott a NAV-os vizsgálatról, annak semmi köze a Miniszterelnökség vételi szándékához. Csepreghy Nándor pedig kijelentette „nem hiszünk az ilyen módszerekben”.

Még októberben született egy kormányhatározat, ami arra kötelezte a kormányt, hogy január 1-től vegye át a Welt 2000 által végzett feladatokat. Ezt meg lehetett volna oldani elvben egy új program rendszerbe állításával is, de erre valójában esély sem volt: egy új rendszer brüsszeli akkreditációja nem lehetett volna kész ennyi idő alatt. Vagyis ősztől a kormány lényegében előírta a Welt 2000 Kft., vagy legalább az EMIR állami tulajdonba vételét, miközben a cég és a program tulajdonosai egyiket sem kívánták akkor még eladni.

Több mint tíz évig dolgoztak az államnak

A Welt 2000 Kft. az első Orbán-kormány idején lett beszállítója a magyar államnak. Egy pályázatkezelő szoftvert adtak el az akkor Matolcsy György vezette gazdasági minisztériumnak. Néhány évvel később ezt fejlesztették tovább úgy, hogy a program az EU-s pályázatokat is kezelje. Ezeket az eszközöket az államigazgatás a mai napig használja.

A program forráskódja mindvégig a Welt 2000 tulajdonában maradt, a cég frissítette és tartotta karban a programot, ami elég jó üzlet volt: 2004 óta becslések szerint körülbelül 15 milliárd forint megrendelést jelentett. A cég munkadíját EU-s pénzből fizette a magyar állam.

Lealkudták

Komáromi András a Welt 2000 alapítója volt (még 1995-ben), sokáig tulajdonosa is, 2006-ban adta el a részét. Az EMIR-nek azonban ezután is jogtulajdonosa maradt. A programot ugyanis, mint szellemi terméket levédették. Így a mostani adásvételi szerződés Komáromit is érintette, mert a kft. mellett az EMIR jogait is megvette az állam.

A cég évente legalább egymilliárd forint bevételt termelt. A Miniszterelnökség hivatalosan azt állítja, hogy most kevesebb mint egymilliárdért vették meg. Februárban 800 millió körüli ajánlatról hallottam. Nem hivatalos értesülés szerint a végső összeg szombatra már csak 500 millió forint lett.

Eddig nagyon nem adták

A program jogait több kormány is meg akarta már vásárolni, mert úgy vélték, hogy sokkal olcsóbb lenne belülről megoldani a szükséges fejlesztéseket. A tulajdonosokkal azonban sosem jutottak dűlőre. Sem Komáromi Andrással, sem pedig Galambos Lászlóval, a program másik gazdájával, és a Welt legutóbbi tulajdonosával.

Sok pletyka terjedt az államigazgatásban arról, hogy ezt a számára rendkívül kedvező üzleti konstrukciót csak úgy érhette el a Welt, ha valamilyen korrupciós csatornán tudta megközelíteni a döntéshozókat. Ezeket a pletykákat erősítette, hogy Komáromi egy ideig az MSZP jelöltjeként tagja volt a kőbányai önkormányzatnak. A cég vezetői ezeket a vádakat mindig is visszautasították. Galambos ismerőseinek többször mesélte, hogy pontosan tudja, hogy ki és miért terjeszti ezeket a vádakat, és szerinte ez tudatos lejárató akció volt. A Miniszterelnökségnél korábban érdeklődtem, hogy mit gondolnak erről, de informálisan csak annyi választ kaptam, hogy a pletykát ismerik, de semmi konkrétumról nem tudnak.

Galambos László nem akart nyilatkozni az egész ügyről. Úgy tudjuk, a cégvezető környezetében sokan meglepődtek, amikor decemberben telejsen váratlanul úgy határozott, hogy mégis eladja a céget az államnak. Azóta már csak a feltételeken akart javítani.

Korábban minden vételi szándékot kategorikusan visszautasított ő is, és Komáromi is. Pedig voltak próbálkozások, akkor is amikor Bajnai Gordon felügyelte az EU-s pénzeket, és a 2010-es kormányváltás után is. Többek között Rogán Antal, a Fidesz mostani frakcióvezetője is érdeklődött nem hivatalos úton. Amióta pedig Lázár János vette át az EU-s pénzek kezelését, hivatalos kormányzati cél lett az EMIR jogainak megszerzése.

Hogy a messziről is látható jeleken túl (Csepreghy fura interjúja, a NAV rajtaütésszerű akciója) mitől érezték a tulajdonosok, hogy nincs más választásuk, mint a cég eladása, az nem világos. Erről Galambos nyilatkozhatna, de nem beszél. Csak annyit üzent, hogy elfogadja a kormány szándékát.

Ismerősei szerint Komáromi is érzékelte az erős nyomást, de nem akarta eladni a birtokában lévő jogokat. Szombaton mégis aláírta az adásvételi szerződést. Másnap meghalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.