https://444.hu/assets/utcakep_arr.jpg

Isten hozta a világ legaljasabb közúti kereszteződésében!

közlekedés
2014 március 12., 15:29
comments 106

Aki járt már legalább egy országban, biztos tud mondani egy kevés előrelátással, de nagy buzgalommal összedobott halálkereszteződést Vietnamból, egy átláthatatlan tripla körforgalmat Angliából vagy egy keselyűk vájta ipszilonelágazást az Andokból.

Mondok jobbat.

Nem is kell hozzá messzire menni, itt van a Battyhány tér és a Lánchíd között, és ha még egy kis ideig így marad, olyan nevezetesség lesz belőle, hogy komplett német turistacsoportokat lehet rá szervezni.

Az egészben az a legfélelmetesebb, hogy a térképen egyáltalán nem tűnik félelmetesnek, sőt egy kis koncentrációval még egy szmájlit is bele lehet látni. Ártatlan, sőt kifejezetten jóindulatú kereszteződésnek tűnik.

terkep

De nézzük csak meg alaposabban! Az alábbi ábrán a lehetséges közlekedési résztvevők és lehetséges útvonalaik láthatók, jócskán leegyszerűsítve. A kereszteződésben amúgy egyetlen lámpa sincs, az útburkolati jelek mostanra szinte láthatatlanra koptak, de ez mindegy is, mert úgyis betarthatatlanok.

utcakep_arr

Ha most azt hiszi, hogy mindezt átlátja, sőt azt is tudja, hogyan cselekedne éles helyzetben, bizonyítsa be, és válaszoljon a következő tíz kérdésre!

Értékelés:

  • 8-10 jó válasz: Profi
  • 5-7 jó válasz: Túlélő
  • 0-4 jó válasz: Halott

Akkor kezdhetjük?

1. Érdre tart, mert csúnyán gazosodik a telek. A jelzésű gépjárművével a Halász utca sarkán várakozik. Hová néz, mielőtt elindul a rakpart felé?

nezes1ab

  1. Balra, majd jobbra (gyalogos) aztán balra, majd jobbra (autó), de ott nem látok semmit, mert beláthatatlan a kereszteződés, tehát a B jelű, KRESZ-tükörnek nevezett beláthatósági segédeszközbe. Majd balra (villamos), jobbra (villamos). Aztán balra (biciklis, rolleres, görkorcsolyás) majd jobbra (biciklis, rolleres, görkorcsolyás), ezután tetszés szerinti sorrendben balra és jobbra (gyalogos, kutyás, turista vegyesen). A rakparti lehajtóra érve balra, majd jobbra.
  2. Bal, jobb, bal, jobb, bal, tükör, bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb.
  3. Bal, jobb, jobb, bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb, jobb.
  4. Minden esetben a rendőr karjelzéseit, rendőri karjelzés híján pedig a KRESZ ide vonatkozó rendelkezéseit követem.

2. Egy nyomvonalon haladó, Y jelzésű lábhajtányával a megengedett maximális sebességgel érkezik a kereszteződésbe, amit önhibáján kívül eltorlaszol egy nemzeti jellegű gépjármű (X). Mit tesz?

bicikli4a

  1. A defenzív közlekedés alapelveinek megfelelően fékezéssel, lassítással segítem a másik jármű előrehaladását. Végső esetben elkerülő manővert kezdeményezek.
  2. A torlaszt képező gépjármű hossztengelyére merőleges pozícióba érkezvén kurva nagyot csapok a motorháztetejére, ezzel jelezve, hogy megsértette a KRESZ szabályait.
  3. Ellenőrzöm a lánc feszességét. A mozgatható tartomány nem haladhatja meg a 3-4 millimétert.

3. T jelű gépjárművével a K jelű zebrán álldogál, miközben a kereszteződéshez a két, elsőbbséggel rendelkező kerékpáros közeledik (A és B). Mit tesz?

bicikli11a

  1. Kiszállok, és mind az A, mind a B jelű kerékpárost agyonverem  a KRESZ rendelkezéseinek megfelelően a gépjármű csomagtartójában található, fényvisszaverő csíkkal ellátott láthatósági mellénnyel.
  2. A T jelű gépjárművel kissé rágurulok a biciklisávra, hogy nehezítsem elhaladásukat, így tanítva őket móresre.

bicikli12a

4. Miután P jelzésű gépjárműve volánjánál meggyőződött róla, hogy a forgalmi helyzet megfelelő, az S jelű kereszteződés átszelésére szánja el magát. Ebben a pillanatban látómezejében feltűnik egy T és egy R jelű görkorcsolyás. Mit tesz?

gorkori2a

  • Elütöm őket, különben engem üt el a villamos
  • Átengedem őket, engem meg elüt a villamos

5. Q jelzésű gépjárművével döntési helyzetbe kerül: vagy önt üti el az A jelzésű villamos, vagy ön megy neki a B jelzésű gépjárműnek. Hogyan cselekszik?

helyzet1a

  • A) B
  • B) A

6. Mercedes jelzésű tehergépjárművével szabályosan közlekedik, de a forgalmi helyzet megállásra kényszeríti. Milyen típusú áldozatok maradványait kell majd lecsapatni a magas nyomású mosóban a tehergépjárműről?

helyzet6

  1. Villamos, gyalogos, autós
  2. Két villamos, gördeszkás, biciklis, kutya

7. Számíthat-e arra, hogy az ország eleve legaljasabb kereszteződésében a KRESZ szabályait be nem tartó közlekedők súlyosbítják a helyzetet?

mas1a

  1. Igen, az A jelzésű, a villamossíneken közlekedő kerékpárosra és a hasonszőrű huligánokra
  2. Nem

8. Biztos?

  1. Nem, lásd a B jelű, riadtságot tettető, valójában magabiztosan a végzetére váró gyalogost
  2. Igen

mas2a

9. Gy jelű gyalogosként I jelű, idős édesanyjával sétál. Választhatja-e a Z jelzésű kijelölt gyalogátkelőhely helyett a K jelzésű kerékpárutat, ha a zebrát elfoglalja egy S jelzésű gépjármű?

gyalogos1a

    1. Simán
    2. Csak ha nem jön szembe a B jelzésű kerékpáros

gyalogos2a

gyalogos3a

10. Értelmezze az alábbi közlekedési táblákat (szabadszavas feladat)!

tablak2

A helyes válaszokért kérjük, vegye fel a kapcsolatot a fővárosi, illetve az I. kerületi önkormányzat közútkezelési osztályával.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.