Az EU majdnem betiltotta az akácot, de a magyar diplomácia sikeresen blokkolta a támadást

gazdaság
2014 március 13., 06:34
comments 33

Az Európai Unió vissza akarja szorítani a kontinensen nem őshonos, invazív fajokat, például a fehér akácot, amit viszont a magyar méhészek nem néznek jó szemmel, mert az akácméz nem a maciból jön, hanem az akácból.

Az EU úgynevezett rendes jogalkotói folyamatában az EP-nek és a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak rá kell bólintania a javaslatra. Az előkészítő munka az állandó képviselők bizottságában folyik. Itt nyílt lehetősége Magyarországnak arra, hogy blokkolja a kezdeményezést.

A tanácsban a tagállamok minősített többségének támogatására van szükség. Viszont ebben az esetben a tanács és a parlament olyan jogszabályszövegben állapodott meg, amelyet ebben a formában a javaslattevő Európai Bizottság nem tudott támogatni, így pedig csak ellenszavazat nélkül lehetett volna elfogadni a tervezetet. Magyarország viszont, miután nem kapott garanciát arra, hogy az akác nem kerül fel a listára, megvétózta a kezdeményezést.

"Az utóbbi napok fejleményei alapján valós veszélye volt annak, hogy a rendelet elfogadásával kikerül Magyarország kezéből az akác kezeléséről való döntés lehetősége, illetve veszélybe kerül a több tízezer ember megélhetését biztosító akác termesztése" - közölte Várhelyi Olivér, Magyarország egyik uniós nagykövete. Várhelyi reméli, hogy az Európai Parlament mandátumának nyári lejárta előtt a kérdés nem kerül újra napirendre.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.