Tisztogatás volt az orosz független médiában

Média
2014 március 13., 18:53
comments 8

Távozik a népszerű és eddig függetlennek tartott lenta.ru vezérigazgatója. Vele együtt 40 munkatársa felmondott, miután a tulajdonos az előző napon váratlanul leváltotta az orosz hírportál főszerkesztőjét. Köztük van 32 újságíró és mind az öt fotószerkesztő, de a politikai elemzők, és a különtudósítók is úgy döntöttek, hogy elhagyják a hírportált. Szelfivel búcsúztak, és a Facebook-oldalukon tegnap óta fekete a profilkép.

photo_camera Fotó: lenta.ru / Facebook

Julia Minder vezérigazgató, aki egyben a tulajdonosi cég, az Afisa-Rambler-SUP vezérigazgató-helyettese, azt mondta, hogy a cég részvényese hozta meg a döntést a menesztéséről. Előző nap azt mondta, hogy sokkhatásként érte kollégája, Galina Timcsenko főszerkesztő leváltása. Minder az 1999-es alapítás óta dolgozott a hírportálnál.

A többségnek március 24-ig még el kell látnia a feladatát, de a maradók sem akarnak az új vezetéssel együtt dolgozni. A tulajdonos Alekszej Goreszlavszkijt, a Vzgljad.ru nevű Kreml-barát hírportál korábbi vezetőjét nevezték ki új főszerkesztőnek – írja az MTI.

A lenta.ru-nál 84 munkatárs dolgozott, 55-en újságírók és szerkesztők. A szerkesztőség 69 munkatársa tegnap azonnal a lenta.ru portálján elhelyezett nyilatkozatban tiltakozott a főszerkesztő menesztése ellen, azt nyílt politikai nyomásgyakorlásnak nevezve.

Alekszandr Mamut, a portál anyacége, az Afisa-Rambler-SUP vezetője nem indokolta Galina Timcsenkó menesztését és azt sem tudni, miért szabadult meg a vezérigazgatójától. A feltételezések szerint Timcsenkónak amiatt kellett távoznia, hogy a lenta.ru az ukrán Jobboldali Szektor kijevi vezetőjével készített interjút, és abban egy utalást is közölt a radikális szervezet Oroszországban büntetőeljárás alatt álló vezetőjének, Dmitro Jarosnak a nyilatkozatára. (Jarost, aki néhány napja bejelentette, hogy indul a május 25-ei ukrajnai elnökválasztáson, az orosz hatóságok terrorizmusra és szélsőséges cselekményekre való felbujtással vádolják, körözést is kiadtak ellene – írja a Cink.)

A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint az orosz állami kommunikációs és távközlési felügyelet a Jobboldali Szektor vezetőivel közölt anyag, illetve az arra való utalásért „szélsőséges anyagok terjesztése miatt” figyelmeztette a lenta.ru-t.

Eközben az állami tévében

Több hackertámadás érte az orosz állami televízió Egyes Csatornájának (Pervij Kanal) hivatalos honlapját – közölte a csatorna, azt állítva, hogy az első behatolást bizonyosan Ukrajna területéről követték el.

A túlterheléses támadás összefüggésben lehet a Viktor Janukovics ukrán elnök februári megbuktatása után kialakult orosz-ukrán konfliktussal, miután az orosz állami média azóta propaganda-hadjáratot folytat az új kijevi vezetés ellen. Ukrán médiakonszernek vezetői március 3-án nyílt levélben kérték az orosz tévéállomások vezetőit, hogy tudósítsanak objektíven az ukrajnai eseményekről.

A Pervij Kanal orosz szórakoztató csatorna sajtószolgálata a délutáni, második támadás után arról tájékoztatott, hogy weboldaluk működését helyreállították, de az oldal moszkvai idő szerint este 8 órakor továbbra is elérhetetlen volt.

Ma hasonló, DDoS-támadás bénította meg az Orosz Állami Rádió- és Televíziós Társaság (VGTRK) több más internetes oldalát is.

A Parvij Kanal azt írja, hogy a támadás elkövetője az Anonymous Caucasus hackercsoport lehetett. A csoport Twitter-blogján ugyanis megjelent egy olyan bejegyzés, hogy a tévé honlapját sikerült működésképtelenné tenni. Ugyanez a kaukázusi csoport dicsekedett el korábban a szíriai kormány és a Lifenews.ru weboldal elleni támadásokkal. Ez utóbbi szolgáltatásait február 20-án tették elérhetetlenné.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.