Miért tartja Simon egy körözött bűnözőnél a vagyonát igazoló hamis papírokat?

2014 március 21., péntek 13:39
35
  • Simon Gábor pénzügyeit akkoriban kezdték vizsgálni, amikor a nemzetközi körözés alatt álló Welsz Tamást pár nap őrizet után elengedte a magyar ügyészség.
  • Simon ezután állítólag épp Welszhez fordult, hogy segítsen neki hamis papírokkal igazolni a bécsi bankszámláján tárolt vagyona eredetét.
  • Majd a hamis papírokat a jelek szerint Welsz lakásán helyezték el, ahol a rendőrök márciusban könnyedén megtalálták.
  • Itt találtak egy hamis bissau-guineai útlevelet is, amivel Simon nevében, de a távollétében számlát nyitottak egy budapesti bankban.
  • Lehet valaki ennyire hülye? Vagy a híreknek a fele sem igaz? Nem tudjuk, mert a rendőrség nem mond semmit. Időrendbe szedtük, amiről így vagy úgy tudunk.

2012 nyara

Welsz és barátnője, Horthy Andrea magyar vállalkozók érdekeltségébe tartozó panamai offshore-cégek részvényeit és okiratait hamisították meg, átírva a papírokat saját nevükre. A cégek igazi tulajdonosai feljelentést tesznek, Welszék 2013 márciusában viszontfeljelentéssel vágnak vissza, de közben megszerzik a két panamai offshorecég tulajdonában levő magyar vállalkozások ingóságait és ingatlanvagyonát.

"Százmilliós értékű vagyonhoz, autóhoz, ingatlanhoz jutott hozzá, amit idehaza Welsz a nevére is iratott" - írja erről késöbb az Index.

???

Simon és Welsz kapcsolatának kezdetéről nincsenek konkrét információk. Hivatalosan a hatóságok a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkoznak. Az Index Simon március 6-i letartóztatáskor annyit ír, hogy "a nyomozók olyan bizonyítékokat találtak, amelyek megerősítették a két férfi régóta tartó együttműködését".

2013. október 3.

A Népszabadság szerint ezen a napon adott ki nemzetközi elfogatóparancsot a Panamai Körzeti Ügyészség Welsz Tamás ellen csalás és közokirat-hamisítás miatt.

2013. november 14.

Az első hír Welsz panamai körözéséről. Az Index szerint Welszt korábban rövid időre őrizetbe is vették Panamában, ahonnan szabadlábra kerülése után barátnőjével, Horthy Andreával a tiltás ellenére haza utazik.

A 12:13-kor megjelent cikk szerint az Interpol honlapján még csak Horthy Andrea ellen van elfogatóparancs. 19:49-kor újabb cikk jelenik meg, eszerint már Welsz Tamást is keresi az Interpol.

Ekkor még nincs szó a Simon-ügyről, Welsz a Sólyom Airways új befektetőjeként érdekes.

2013. november 15.

Horthy Andrea azt mondta a Blikknek, hogy "ha a nyomozás érdeke úgy kívánja, papírokkal fogják igazolni ártatlanságukat". Illetve azt is, hogy "nagy meglepetések lesznek majd az ügyben".

2013. november 18.

A Népszabadság és az Index későbbi értesülései szerint ezen a napon a magyar rendőrség az Interpol körözése alapján őrizetbe vette Welszt és barátnőjét, Horthy Andreát.

2013. november 22.

Az ügyészség szabadlábra helyezi Welszt és Horthyt. Az indoklás szerint "kiadatásuk feltételei nem állnak fenn", mert Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye Panamával.

Mint már írtuk, a hatóságok hivatalosan semmit sem közöltek a nyomozásról, így csak a kiszivárogtatott hírekre hagyatkozhatunk. Az Index információ szerint Simon ellen valamikor novemberben indult nyomozás a vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett összegek miatt. "Vannak olyan információink is, miszerint Welsz Tamást a panamai ügyével tarthatták sakkban a magyar hatóságok és ezen keresztül bírhatták szóra Simonnal kapcsolatban" - írják.

2013 december?

Valaki 2013 novembere után egy Gabriel Derdak névre kiállított bissau-guineai útlevéllel számlát nyit a budapesti Magnet Bankban. A bank igazgatója szerint munkatársai minden, bissau-guineai útlevéllel számlát nyitó személyazonosságát ellenőrizték, egyikükét személyesen a lakásán.

2013. december 9.

Még mindig nincs Simon-ügy, de Welsz története tovább bonyolódik. Lucsik János, a Sólyom Airways alapítója elmondja, hogy Welsz Hurtyák Róberten és Vágó Józsefen keresztül került képbe a légitársaságnál. A céget Hurtyák adta el hárommillió forintért Welsznek. Vágó József egykoron a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozott.

2014. január 9.

Elkészült a vádirat Panamában Welsz és Horthy ellen, írja az Index. A cikk szerint Welsz ellen Magyarországon is nyomoznak, konkrétan a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya.

2014. február 1.

Megjelenik a cikk, amiből aztán a Simon-ügy lesz. A Magyar Nemzet egy névtelenül jegyzett és neveket amúgy sem említő cikkében azt írja, hogy "állítólag hatalmas, bizonytalan eredetű vagyonra tett szert egy vezető szocialista politikus".

2014. február 4.

Kirobban a Simon-ügy. A Magyar Nemzet újabb cikkében már megnevezi az MSZP alelnökét, aki "évek óta hatalmas, több száz millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján". A pénzintézetet a későbbiekben sem nevezik meg a lapok, de kiderül, hogy egy orosz tulajdonú bankról van szó. A Volksbank ilyen.

2014. március 3.

Ha minden igaz, ezen a napon tart házkutatást a rendőrség Welsz érdi lakásában.

2014. március 6.

Először kapcsolják össze Welsz Tamást Simon Gáborral, aki állítólag Welszen keresztül jutott olyan okmányokhoz, amivel "diszkréten" bankszámlát nyithatott. Arról még nincs szó, hogy az okmány hamis bissau-guineai útlevél volna.

2014. március 10.

Őrizetbe vették Simon Gábort. A gyanú szerint Simon az anyja leánykori nevére kiállított hamis bissau-guineai útlevelet szerzett, amivel egy ismerőse számlát nyitott neki egy magyar banknál. Kiderül, hogy a rendőrség egy héttel korábban házkutatást tartott Welsz érdi lakásán, ahol Simonnak állítólag saját széfje volt, és ahol olyan papírokat találtak, amivel Simon azt akarta igazolni, hogy az osztrák bankban lévő pénze nem is az övé, hanem "uruguayi eredetű kezelt vagyon".

2014. március 12.

Simon ügyvédje, Nagy István azt mondta, ügyfele a közokirat-hamisítás vádját kifejezetten provokációnak tartja, ő maga pedig úgy gondolta, hogy az ügyészségi iratok nem támasztják alá a vádat.

2014. március 13.

Az Index megírja, hogy Simon Gábor ellen 2013 novemberében indult nyomozás az eltitkolt vagyon ügyében - abban a hónapban, amikor Welszéket is őrizetbe vették. Felmerül a titkosszolgálatok érintettsége is. A titkosszolgálati szál korábban a Sólyom Airwaysszel kapcsolatban merült fel, ahol az igazgató, Vágó József az, aki korábban az NBH-nak dolgozott.

Ebben a cikkben azt állítják, hogy Simon Gábor már a botrány kirobbanása után Welsz Tamással együtt próbált olyan papírokat hamisítani, amivel azt igazolta volna, hogy a bécsi bankban lévő pénz nem is az ő tulajdona, hanem ő csak kezelője egy Magyarországon befektetni akaró uruguayi cég vagyonának. (Welsz uruguayi állampolgár is.) Azt is írják, hogy Simon Welsz házában tartotta a hamis okmányát, több tízmillió forint készpénzt és a frissen hamisított okiratokat is az uruguayi cégről.

2014. március 20.

Welsz Tamás meghal. Az egymásnak ellentmondó sajtóértesülések szerint

  • a rendőrök házkutatást tartottak nála, majd el akarták vinni valahova;
  • a rendőrök ki akarták hallgatni;
  • Welsz maga hívta a rendőröket, mert bizonyítékokat akart átadni nekik;
  • Welsz semmit sem akart mondani a hatóságoknak;
  • Welsz maga hívta ki a rendőröket, hogy útleveleket adjon át nekik, de inkább öngyilkos lett;
  • budapesti irodájából akarták Érdre vinni, de rosszul lett;
  • Érdről vitték Budapestre, amikor rosszul lett;
  • a rendőrautóban lett rosszul;
  • az otthonában esett össze, utána vitték le a rendőrautóba, hogy a Budai Mentőállomásra vigyék.

Welszt a mentőállomáson már nem sikerült újraéleszteni. Halálát a BRFK V. kerületi Rendrőrkapitányság Rendkívüli Halálesetek Osztálya vizsgálja - azért az V. kerületi kapitányságé, mert itt van ilyen osztály Budapesten.

A rendkívüli halál a BM vonatkozó rendelete szerint "olyan halál, amelnyek természetes módon való bekövetkezését a körülmények kétségessé teszik". Vagyis:

  • nem zárható ki a bűncselekmény;
  • baleset esetén nem állapítható meg egyértelműen a felelősség;
  • öngyilkosságot követett el valaki;
  • orvosi vagy győgykezeléssel összefüggő szabályszegés gyanúja merül fel;
  • nem lehet következtetni a halál okára.

Ilyen esetekben közigazgatási eljárást folytatnak le, vagyis nem nyomoznak, nem rendelhetnek el őrizetbe vételt és nem tarthatnak házkutatást, csak adatokat és információkat gyűjtenek.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt