Magyarország egy nagy rakás CD

2014 április 4., péntek 6:11
206

A legtöbb lakásban ott állnak a polcon a CD-lemezek. Fontos helyen, hiszen értékes jószágnak számítottak egykor. De ezek az egykor kedves, sok törődéssel felhalmozott gyűjtemények a legtöbb lakásban csak a port fogják. Egyszerűbb már az internetről zenét hallgatni, mint elfáradni a tokig. Jó volt a lemezekre büszkének lenni, sok időbe és pénzbe került felhalmozásuk. De egyre ritkábban nyúlunk hozzájuk.

Magyarország egy nagy halom CD Európa közepén. Sok energia megy a gyűjtemény tisztogatására, katalogizálására, talán még bővítésére is. De az alapkoncepció korszerűtlen. Ellehetünk vele, de távolról nézve egyre kevésbé lesz érdekes az egész kupac.

Lemaradtunk, hanyatlunk

A választás közeledtével sok színvonalas cikk készült arról, hogy toporgunk. Például Tölgyessy Péter kétrészes interjúja itt és itt, Duronelly Péter helyzetértékelése itt, vagy Kasnyik Márton infografikái itt, vagy a sajtó példájára szűkítve a gondokat Nádori Péter cikke itt. A toporgás, sőt a hanyatlás mindegyikben konklúzió, bár a módszerek és a megközelítés nem azonos.

Akármit is állít a kormány, az elmúlt négy évben Magyarország nem jutott előre. Az emberek többsége szegényebb mint 2009-ben volt. Ami pedig leginkább aggasztó, a további fejlődés lehetőségei is romlottak.

Rokonok

Magyarországon nagyon erős a személyes függés, a feudalizmus logikájára épülő kegyencrendszer ereje. A korrupt, paternalista, szívességeken alapuló gondolkodás már bő száz évvel ezelőtt is alapélménye volt a magyar világnak, itt kísértett a diktatúrákban is, és velünk maradt a demokráciában. Ez lehet a fő oka annak, hogy Magyarország nem képes most már több mint egy évtizede előre jutni.

Az előrejutás alapja sokszor nem a tehetség és a kreativitás. Az állam ahelyett, hogy jobb szabályokkal és méltányos viselkedéssel ebben változásra igyekezne sarkallni, inkább éllovasa e rendszer kiterjesztésének.

Persze nem lehet társadalmi szokásokat, rendszereket csak úgy felborítani. Diktatórikus eszközökkel  talán, de akkor meg a járulékos károk okozta sérülések minden részeredményt értelmetlenné tesznek. A változtatáshoz következetesen és türelmesen kell a játékszabályokat alakítani, és erős, konszenzuson alapuló koncepció kell hozzá.

2010-ben lehetségesnek látszott esély e kibontakozásra. Nem volt könnyű a pálya: gazdasági világválság volt, csalódott és gyors vigaszt váró embereket kellett megnyugtatni, és a háztartásoktól az államkincstárig mindenki úszott az adósságban.

Viszont a rendszerváltás óta soha nem látott erő összpontosult az új kormány kezében. Akkora, ami egészen szokatlan politika luxusát is megengedte. Éltek is bőven szokatlan megoldásokkal. Csakhogy ezek a hallatlan energiák a CD-gyűjtemény átrendezésére irányultak.

A haverom bátyjának veje előadó a hivatalban

Magyarország abban szocializálódott, hogy szívességet kell tenni. A legkisebb önkormányzatoknál is vissza kell csorgatni pénzt a legkisebb megrendelések után is. Nehéz azt mondani a KRESZ-vizsgán, a kórházban, hogy nem adok borítékot, lehetne még sorolni.

E rendszer piszkálása helyett az elmúlt négy év arról szólt, hogyan lehet az ehhez hasonló folyamatokat intézményesíteni, adott esetben törvényesíteni. Az informális hálózatok rendszerint hatékonyabbak, mint a szabályosak.

Nagyon jellemző, ami az oktatással történt: abszurditásig menő központosítással, újabb hivatalnokok rendszerbe erőltetésével pórázt tettek a tanárokra, iskolaigazgatókra. Nyalni kell, dörgölőzni, helyezkedni, de közben semmi sem működik jobban.

A 2010-ben alakult kormány egyik legjobb ígérete az egyszerűbb adórendszer bevezetéséről és a bürokrácia egyszerűsítéséről szólt. Ez alkalmas lehetett volna arra, hogy az embereket bátorítsa, hogy vállalkozzanak, akinek van ötlete, az csinálja meg. Ehelyett a legegyszerűbb egyéni vállalkozások is még mindig könyvelőre szorulnak, nemhogy söralátétnyi lenne a bevallás.

A rendszerváltás óta közhely, hogy teljesen fehéren alig lehet boldogulni, bizonyos szolgáltatások és iparágak esetében pedig egyáltalán nem. Itt nemhogy előrelépés nem történt, hanem törvényekkel és titkosított pályázatokkal erősítették meg a kivételezés és a csalás kultúráját.

Ez a legnagyobb szerkezeti baj Magyarországon: nem elsősorban az boldogul, aki szakmájában különösen jó, hanem akiben van megfelelő gátlástalanság vagy jók a kapcsolatai. Sohasem lehetsz biztos abban, hogy az autószerelő nem cserél e ki egy drága alkatrészt csak azért, hogy lehúzzon. Sohasem lehetsz biztos, hogy a közért polcáról levett áru után befizették-e az ÁFA-t. Sohasem tudhatod, hogy hol köt beléd valamelyik hivatal valami teljesen képtelen kifogással, például követel az éttermedtől a belváros közepén nyolc parkolóhelyet, vagy a könyvesboltodban másik csaptelepet.

Csalunk

Hosszú oldalakon át lehetne sorolni a példákat, mennyire a csalásra alapszik a magyar világ. Ez nem azért van, mert a magyarok rossz emberek. Vannak beidegződések, amelyek a Kádár-kor félig tűrt maszekolásáig mennek vissza, van ami még régebbre.

Ám az ilyen problémáknak elsősorban államigazgatási okai vannak: rengeteg esetben a túlélés eszköze a csalás, ami mindenkit kriminalizál. Az olykor félrenéző hatóságot, a vállalkozót, és sokszor a szolgáltatás igénybe vevőjét is, aki rámondja, „persze, nem kell számla”.

Amíg a normák nem betarthatók, addig igazságtalan és kontraszelektált marad a világ. És a kormány az elmúlt négy évben ahelyett, hogy ezeket szép lassan elkezdte volna megoldani, éppen ellenkező irányba vitte a dolgokat. Normák helyett napi érdekek mentén módosítgatott törvényeket, alkotmányt. Általános szabályok helyett kivételezésen alapuló rendszereket épített. Komoly ügyekben sohasem egyeztetett az intézkedések érintettjeivel. Az állammal kapcsolatba kerülőket nem ügyfeleknek tekintette, hanem kegyencekre és ellenségekre osztotta fel.

A konkrét példák sorolása túlmutat egyetlen cikk keretén, de ott van például a Takarékbank ügye: egy törvény elvette a tulajdonosoktól, majd személyre szabott új tulajdonosnak adta. Ahol a magántulajdonnal így lehet játszani, ott nehéz bízni a fejlődésben.

A csalás, ügyeskedés kultúrájának intézményesítéséről is bőven lehet példákat találni, most csak egy álljon itt: az EU eltiltotta Magyarországot attól, hogy a tévékből kizárják a politikai reklámokat. A problémát a kormány papíron megoldotta: feloldotta a tilalmat, csak megtiltotta a tévéknek, hogy pénzt kérjenek a reklámért. Nem is lett kampány idén a tévékben (kivéve a kormánypropagandát, ami sokáig mégis ment). A tiltott gyakorlat megmaradt, csak át lett címkézve. Nem az a kérdés, hogy jó-e vagy sem, hogy nincs választási hirdetés az esti film közepén. Az a kérdés, hogy jó-e kijátszásra, trükközésre építeni egy államot.

Orbán Viktor a Békemeneten vasárnap azt mondta, hogy „aki végigcsinálta a négy évet, tudja, hogy a lehetetlen szót bátran kihúzhatjuk a szótárunkból”. A szónok valószínűleg ezt szó szerint gondolta. Idei évértékelésében ezt mondta: „a fékek, az ellensúlyok és a szabad piac nevében a labancok és megbízóik kényük-kedvük szerint alakították a dolgokat Magyarországon”. A magyartól idegen, hazaáruló kapzsiság lettek a polgári demokráciák alapvető erényei, a „fékek és ellensúlyok” és a „szabad piac”. Patetikus és demagóg kommuniációban volt a legerősebb a kormány.

Nem csoda, hogy ez a politikai világ nem képes kitermelni új gondolatokat és új embereket. Ebben a ciklusban egyetlen komolyan vehető új arcot mutatott fel a kormányoldal, Lázár Jánost, akinek módszereiről sokat elárul, hogy augusztusban úgy nevezte ki egyik helyettesét, hogy közben nyilvánosan megalázta őt. Kiszolgáltatott kegyencek kellenek a hatalomnak.

A nagyvonalúság és a koncepció hiányzott nagyon az elmúlt négy év kormányzásából. A nagyvonalúság, hogy ne csak az kapjon, aki ügyesen kér, vagy aki akár az irracionalitásig lojális. A koncepció ahhoz, hogy Magyarország ne egyhelyben topogjon.

Lépni kellene

Ha körbenézünk, az látszik, hogy a régió legtöbb országa jobban teljesít Magyarországnál. Pedig nehéz lenne azt mondani, hogy sokkal színvonalasabb arrafelé politika. Szlovákiában már annyira kiábrándultak az emberek, hogy a múlt héten egy semmiből jött dúsgazdag embert választottak meg elnöknek, akiről senki sem tudja, hogy mit akar. Csehországban hosszú évek óta állandóan kormányválság van, nemrég rendőrök vitték el a fél stábot egy kormányülésről. Szlovéniában, Romániában és Horvátországban is éppen börtönben van a közelmúlt egy-egy miniszterelnöke. Magyarországot nem féltetlenül a politikusok mohósága, vagy a hatalmi harcok brutalitása vitte hanyatlásba, legalábbis a szomszédok példája nem erre utal.

Magyarországot két dolog köti gúzsba elsősorban: a nagy adósság és a csalás kultúrája. Az adósság ellen nincs mit tenni addig, amíg a gazdaság nem kap erőre, és nem lesznek komoly beruházások. Lehet spórolni (megszorítani), meg egy kicsit tolni a törlesztést. Például ha a nyugdíjpénztárakban lévő pénzt elveszik, hogy az aktuális részleteket kifizethessék. Vagy ha árfolyamgáttal későbbre lehet tolni a törlesztés egy részét. De ez csak tüneti kezelés, ügyeskedés. Valódi gazdasági teljesítmény kellene, ám ezt a csalás kultúrája akadályozza.

Az elmúlt négy évben azért volt pocsék Orbán Viktor kormányzása, mert a csalás kultúráját nem fékezni próbálta, hanem erősítette.

Rájuk fog omlani

A Fidesz most erős, és ha megint nyernek, akkor egy ideig még erősebbek lesznek. A demokratikus világban nagy legitimáció a választási győzelem, könnyen lehet, hogy elismeréssel tekintenek majd külföldön is a Fideszre. A pártot is viszi még itthon az Orbán Viktor diktálta lendület. De ha a csalás kultúrája és a kegyencrendszer itt marad – márpedig minden arra utal, hogy ezek Orbán Viktor hatalmi logikájának az alapjai –  akkor marad a toporgás, nem lesz erősödés.  A rezsicsökkentésre megszorítás, a megszorításra olcsóbb kenyér jön, de így nem lesz jobb az élet. Előbb-utóbb Orbán Viktor is unalmas lesz.

A következő ciklus legfontosabb kérdése az lesz, hogy megjelenik-e olyan erő, amelyik képes jobb válaszokat adni Magyarország problémáira. Vagy rosszabb esetben megjelenik-e egy olyan erő, amelyik ugyanilyen válaszokat ad, de vonzóbbnak tudja mutatni magát.

Sajnos minél inkább erőltetik a központosítást, minél erősebb lesz a kegyencrendszer, annál brutálisabb lesz a következő változás, és a brutalitás nem barátja a demokratikus konszolidációnak. Ideális esetben olyan válaszokat kell adni a mostani problémákra, amelyek nem a tagadásból, hanem a konstruktivitásból indulnak ki. Ennek esélye nem növekedett 2010 óta.

Ezért volt nagyon nagy hiba, hogy cseppet sem volt nagyvonalú a minden eddiginél erősebb hatalom. Pedig éppen ők megengedhették volna maguknak, sokkal inkább mint az előző, napi túlélésért küszködő kormány. (Annak úgy kellett volna nagyvonalúnak lennie, hogy vállalja az előre hozott választást.) A mostani túlzó és káros kilengést félő, hogy megint egy túlzó kilengés követi majd.

Egyelőre nem látszik, honnan jön majd ötlet, hogy mit tegyünk a CD-gyűjteményünk dédelgetése helyett. Mégis, a Demokrácia és Dilemma Intézet szerint fontos szavazni menni. Hiszen ezek a mi lemezeink, legalább szóljunk bele, mi lesz velük.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt