Zokniforradalmat! Zokniforradalmat minden munkahelyen!

DIVAT
2014 április 18., 19:53
comments 124
  • El sem fogják hinni, mi az aktuális őrület.
  • Nem is őrület; ez már-már forradalom.
  • Tetőtől talpig (~talptól bokáig) forradalom.

Zoknik, emberek! Zoknik!

Emlékeznek még arra, amikor Michael Jackson divatba hozta a korábban (és egyébként már pár évvel később is) divatmerényletnek számító fehér zoknit?

Nem? Akkor jó.

Ha emlékeznek, akkor felejtsék el az egészet, mert ahhoz képest, ami most következik, Jacko zokniakciója egyszerűen smafu.

photo_camera fotó: happysocks.com

Nézzék, minden reggel, amikor kinyitom a ruhásszekrényemet, a kimosott, kivasalt, majd gondosan egymásra helyezett alsóneműim mellett egy halom kimosott, kivasalt, majd gondosan egymásra helyezett, fekete zokni fogad.

Már a nap elején érkezik a pofon.

Arcon csap az egyformaság kilátástalansága, a disztinktivitás textilbe burkolt holtteste, a választás lehetőségének depresszív hiánya.

Csak egy újabb nap. Ugyanolyan, mint a többi. Egy pár fekete zokni. Ugyanolyan, mint a többi. A sötét zoknik, az emberi lét monotonitásának, az emberi élet lassú, mindennapi rutinok által végigkísért értelmetlen és céltalan elmúlásának jelképei: az egyéniség és a boldogság gyilkosai.

Sorstársaim, emberek! Van megoldás, van megváltás, van feloldozás - itt a Zoknimessiás.

photo_camera fotó: George H.W. Bush menedzsmentje

Ez az egész zokniforradalom a Szilícium-völgyből indult. Tudják, az IT szektor Mordorjából, ahol az Adobe-tól kezdve az Intelen át a Google-ig, rengeteg információtechnológiai cég tanyázik.

A szórakozott programozók között egyre népszerűbbé vált minél extravagánsabb, színesebb, csíkosabb és pöttyösebb zoknikat hordani.

"Könnyű pont ott különcködni, ahol a csapból is pénz folyik, az alkalmazottak emeletről a földszintre csúszdázhatnak, és amúgy is távcsővel kell keresni bárkit, aki legalább egy tisztességes öltönyt vagy nyakkendőt visel" - gondolhatnánk.  Gondoljuk is, csak hogy a felhőtlen és szórakozott zoknizás átlépte a felhőtlen és szórakozott Szilcium-völgy határait.

photo_camera fotó: George Bush Foundation

Attól még nem esünk hasra, hogy idősebb George Bush amerikai elnök szupermanes zoknit hord, vagy hogy Condoleezza Rice, egykori egyesült államokbeli külügyminiszter is mókás fuszekliben pózol.

A Quartz ellenben már arról ír, hogy egyre több irodában népszerű a megszokott sötét lábtyűtől való elrugaszkodás - irodákban, ahol túlzás lenne egy lilára dauerolt frizura, vagy egy egész arcos tetoválás.

Egy pár mókás zokni könnyed, játékos kifejezése lehet egyéniségünknek, vagy csak szimplán feldobhatja a mindennapok szürkeségét. Csintalanságot csempészhet az unalmas meetingek végeláthatatlan csintalanság-mentességébe.

fotó: Botos Tamás / 444.hu

Még most is mosolygok, amikor eszembe jut az a pénteki meeting, amikor először ámultunk-bámultunk-nevetgéltünk kedvesen Plankó kolléga mustársárga macis zokniján.

Úgyhogy elmegyek, és veszek egy pár kék, kecskés vagy disznós zoknit, mert

ELEGEM VAN A FEKETE ZOKNIK URALMÁBÓL!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.