A cigányság egy munkakerülő életforma a gyulai törvényszék szerint

POLITIKA
2014 április 24., 14:08
comments 593

Bár az ügyészség kezdeményezte, a Gyulai Törvényszék nem oszlatta fel a Magyar Gárda utódjának is tartott Szebb Jövőért Egyesületet (SZJE). A döntést megalapozó bírói indoklást a Roma Sajtóközpont az Indexen foglalta össze. Az irat ezek szerint hemzseg a rasszista hangulatú, nyíltan cigányellenes mondatoktól.

A dr. Mucsi Erika bírónő által jegyzett indoklás szerint a Szebb Jövőért Egyesület félelemkeltő tevékenysége nem bizonyítható. És eleve,

„A »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői”

 Az indoklás szerint a per során említett cigányellenes megmozdulások nagy része a Jobbikhoz és nem az SZJE-hez köthető.

szebb_jövöert

A bírói indoklás szerint azzal sincs baj, ha szélsőjobboldali csoportok egyenruhában, alakzatban vonulnak fel a cigánysoron:

"Megállapítható, hogy az alperes tagjai egyenruhában, menetoszopban, katonai vezényszóra felsorakozva indultak csoportokra szakadva járőrözni a település utcáin. Egy ilyen megnyilvánulás ugyanakkor a törvényszék álláspontja szerint jellegénél fogva bár szorongást kelthet a helybeliekben, azonban maga a menetelés, nyilvános felvonulás jogát a gyülekezési jog garantálja."

A húszoldalas indoklásban olyan részletek is előfordulnak, mint hogy

Nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos, ... az átfedések alapot adnak az anomáliák »cigánybűnözésként« való megfogalmazására.

A per többek között arról is szólt, hogy az egyesület a Jobbik rendezvényeit is biztosította. Az egyesület vezetője négy éve még a Jobbik képviselőjelöltje volt, csak az ellene folyó büntetőügy után lépett vissza. A bíróság szerint viszont a párt és a szervezet közötti kapcsolat nem bizonyított. (via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt