De jó, hogy vége a giminek!

Ha már a lányvilág szabályainál tartunk, szerettük volna, ha valaki segít nekünk kifejezetten feminista szempontból is értelmezni a filmet. Réz Anna filozófust, az Üvegplafon sorozat szervezőjét kértük meg erre, aki a kedvünkért tíz év után újra meg is nézte a filmet. Erre jutott:

"Az iskolapszichológusunk 11.-ben kitöltetett velünk egy tesztet, amelyben arról kellett döntenünk, mennyire igazak ránk bizonyos tulajdonságok. Az értékelés során kiderült: a tulajdonságok egy része „nőies”, míg mások „férfiasak” – én pedig összességében ugyanannyi pontot szereztem mindkét kategóriában. A teszt csak visszaigazolta, amivel amúgy is tisztában voltam: gyűlöletes nőszemély vagyok, aki magányosan (és szűzen!) fog meghalni, teteméből a macskái falatoznak.

Egy évvel az érettségim után már épp kezdtem feldolgozni az ilyen és ehhez hasonló gimnáziumi mikrotraumákat (mára már úgy hiszem, ez a folyamat SOHA nem ér véget), amikor a Bajos csajok megjelent a mozikban. Tíz év után újranézve (és leküzdve enyhe borzongásomat a 2000-es évek tinidivatjától) megpróbáltam latba vetni azóta feldagasztott szociális érzékenységemet. Már a számban éreztem a gender-szempontú műkritika összes kedves paneljét – hogy aztán a film újra magával sodorjon, és érdektelenné tegyen minden ilyen irányú bírálatot.

Hogy a film megerősíti a nőkkel kapcsolatos legkárosabb sztereotípiákat (manipulatívak, hisztérikusak, felszínesek, hátba szúrják egymást egy férfiért etc.)? Bizonyára. Hogy a filmben szereplő összes fiú erkölcsi hérosznak tűnik a női karakterek bármelyikéhez képest? Kétség kívül.

De ez a film nem nőkről és férfiakról, de még csak nem is fiúkról és lányokról szól. Ez a film kizárólag a lányokról szól („This is Girls’ World” – rágja a szánkba újra és újra a főszereplő-narrátor) – arról a hol elkeserítő, hol egy egészen kicsivel kevésbé elkeserítő struktúráról, amelyben a lányok arra ítéltetnek, hogy kicsinyes, hazug meccsek látszólagos győzteseiként és örök veszteseiként éljék végig kamaszéveiket. Ennek a meccsnek pedig nem utolsó sorban az a tétje, hogy ki ér el magasabb pontszámot a „nőies” tulajdonságok listáján. Soha annyi nyomás nem hárult rám azzal kapcsolatban, hogy „nőként” prezentáljam magam, mint gimnazistaként; és ennek megfelelően soha nem voltam nőként boldogtalanabb, mint azokban az években. A Bajos csajokat nézve újra meg újra csak arra tudtam gondolni: Istenem, de jó, hogy vége!"