Brutálisan rontott neki a a kishantosiaknak és a Greenpeace aktivistáinak a földekre kiírt pályázat új nyertese

politika
2014 május 10., 11:14
comments 250

Pénteken az egykori kishantosi biogazdaság parcelláit a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tavalyi pályázatán megnyerő egyik tulajdonos jelent meg a földeken, és vetni kezdett. Mindezt úgy, hogy a székesfehérvári bíróság nemrég első fokon a biogazdaság tulajdonosainak adott igazat, és a földek sorsának kérdése jelenleg is még a bíróság előtt van.

Ezért a kishantosiak és a Greenpeace a helyszínre ment, és paragrafustáblák elhelyezésével tiltakoztak a szerintük jogszerűtlen vetés ellen. Ez nagyon feldühítette a meglehetősen visszás állami pályázaton földet elnyerő férfit. Minderről írtunk pénteken is, de most videón is látható, hogyan reagált a Greenpeace aktivistáinak megjelenésére:

A vetésre most azért kerülhetett sor, mert nem sokkal aratás előtt, április közepén a pályázat nyertesei felmentek a földekre, és beszántották azokat. Ezzel a kishantosiak becslése szerint mintegy 140 millió forintos pusztítást vittek véghez, teljesen értelmetlenül tönkre téve a már majdnem aratásra kész biozöldségeket.

A Greenpeace helyszíni jelentése szerint szombaton ismét dolgoznak az új tulajdonosok gépei, a földeket pedig biztonsági emberekkel vették körbe. Pénteken a kishantosiak feljelentést tettek az eset miatt a rendőrségen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.