Tudományos áttörés: aki hülye, azon az igazság sem segít

2014 május 12., hétfő 10:30
384

A 444 is írt már többször arról, hogy a védőoltásokat elutasító szülőknek köszönhetően egyre több az olyan járvány, amelyről azt hittük, már túllépett rajta az emberiség. Most kiderült, hogy a mindenféle sarlatánságokra hivatkozva saját és mások gyerekeit is veszélyeztető szülőkön

az sem segít, ha tütelmesen elmagyarázzák nekik a tudományos tényeket.

Egy amerikai kutatócsoport arra volt kiváncsi, sikerül-e jobb belátásra bírni azokat a szülőket, akik azért nem oltatják be gyermeküket, mert hisznek abban a hazugságban, hogy az autizmust okozhat. Ennek tesztelésére fogtak egy rakás szülőt, akik otthon nevelik gyerekeiket, és egy részüknek elmagyarázták, hogy nem, a védőoltások nem okoznak autizmust.

Meglepő módon a tényekkel szembesített szülők el is fogadták azokat. Azonban ezek után sem voltak hajlandóbbak gyerekeiknek beadatni a józan ész által megkívánt védőoltásokat. A kutatócsoport szerint azért, mert pont úgy reagáltak, ahogy a legtöbb ember, amikor a meggyőződésüket tényekkel cáfolják: más kifogásokat kerestek, amivel fenntarthatták hitüket.

A védőoltásokat ellenzőket semmilyen hagyományos propagandaeszköz nem hatotta meg. Sem a felvilágosítás arról, hogy milyen betegségeket kaphatnak el gyerekeik, ha nem oltják be őket, sem ezek a betegségek drámai hangvételű részletezése, sem beteg gyerekek sokkoló képei.

Az amerikaiak elég gyenge lábakon álló következtetése szerint a megoldás az lehet, ha a babonás szülők felvilágosítását háziorvosukra bízzák, mert a szülők őket tartják a legmegbízhatóbb egészségügyi forrásuknak. Nyilván már a következő kutatásukat tervezik, amiben azt tárhatják fel, hogy fordultak el háziorvosaiktól a korábban csak a védőoltásokat elutasító szülők. (via)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt