Béla, a Jobbik moszkvai kapcsolata

POLITIKA
2014 május 15., 13:36
comments 269

A kémügybe keveredett jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla esetében nem az a kérdés, hogy milyen feltűnő kapcsolatot ápol Moszkvával, hanem az, hogy ez miért csak most tűnt fel a magyar titkosszolgálatoknak.

Kovács az elmúlt 26 évben több időt töltött a Szovjetunióban/Oroszországban, mint Magyarországon. Pedig nem kárpátaljai magyar, Budapesten született, az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Élt Japánban, apja a kinti követség gazdasági ügyeit intézte, itt magánegyetemen tanult politológiát, aztán rátalált Oroszországra.

Miért éppen Moszkva?

photo_camera Fotók: Kovács Béla/Facebook

Miután elég hiányos az életrajza, az nem derül ki, hogyan került a szovjet elitképzőre, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemére, ahol közgazdász diplomát szerzett 1986-ban. A papírral a zsebében hazatért, a Terimpex nevű céghez került üzletkötőnek. De nem maradt sokáig itton. Állítása szerint akkor elege lett az országból, amikor a 27. születésnapján, egy nappal az esküvője után behívták katonának. Feleséget is a Szovjetunióban találhatott. Mert ugyan 1999-es életrajzában azt állítja, hogy a neje osztrák állampolgár, az kimaradt, hogy orosz is. Isztohin Szvetlana a Magyar Nemzet mai cikke szerint a KGB kémelhárításának a munkatársa volt. Ezt Kovács tagadta, perelni is fog miatt. Korábban azt mondta, hogy a felesége disszdiált, ezért elvették a szovjet állampolgárságát.

Miután Kovács leszerelt, elhagyta az országot, aztán hosszú ideig a Szovjetunióban, majd Oroszországban élt.

Hogy ott mit csinált, azt nem tudni. 1999-es önéletrajza szerint ezt:

1988-tól 2003-ig nemzetközi kereskedelmi cégeknél dolgoztam vezető beosztásban Japánban és Oroszországban.

Illetve kicsit később ezt annyiban pontosította, hogy

"egy nemzetközi kereskedelmi cégnél dolgozott vezető beosztásban Japánban és Oroszországban"

Bukott salátabárból is milliókat a Jobbiknak

Kovács 15 év után, 2003-ban visszatért Magyarországra. Az origónak azt mondta: "Elfáradtunk, és az üzlet sem ment már olyan jól". Itthon a cégjegyzék és saját bevallása szerint is gazdasági érdekeltsége volt, egy angyalföldi salátabár. Az is tönkrement hamar, egymilliós adótartozást hagyva maga után. 

kovacsb

A Jobbikhoz Bíber József, egykori katonatársa vitte be. Bíber egy időben meghatározó figurája volt a pártnak, ő kezdte a cigánybűnözőzést, mostanra már kilépett a Jobbikból, de Kovács beajánlóján túllépve szép karriert futott be.

kovacsbel

A pártban valamiért üzletembernek tartották, és valóban anyagilag is támogatta a Jobbikot. A Heti Válasz szerint milliós támogatást adott a párt 2006-os kampányához – csütörtöki sajtótájékoztatóján a saját zsebéből adott párszázezres támogatásról beszélt –, az Origó azt írta, hogy a jobbikosok repülőjegyét is állta azokon a külföldi utakon, amiket ő szervezett. A salátabáros Kovács szerint a Moszkvából hazahozott pénzét fordította a Jobbikra. És használta a nemzetközi kapcsolatait, hogy a világtól ekkor teljesen elszigetelt pártnak támogatókat keressen.

Kovács lett ugyanis a Jobbik külügyi bizottságának az elnöke. Nehéz dolga nem volt, mert a bizottságot ő alapította, és sokáig egyetlen tagja volt. És ő volt az, aki Oroszország felé fordította Vona Gábort. Szervezett neki oroszországi utat 2008-ban, ahol jelentéktelen, de annál kétesebb embereknek mutatta be a pártelnököt.

Kovács Brüsszelben először Szegedi Csanád munkatársa volt, majd a hazatérő Balczó Zoltán helyét foglalta el az EP-ben. Itt feltűnően jó kapcsolatai lettek, megszervezte a legkellemetlenebb szélsőjobbos, de zömében felűnően oroszbarát képviselők szervezetét, az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét. Ennek tavaly elnöke is lett – előtte meg pénztárnoka volt.

Az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének volt egy kisebb afférja az EP-ben működő képviselőcsoportok átvilágításakor: amikor az átvilágítást végző Ernst&Young bekérte a bizonylatokat, azokat három hétig nem tudták előkeríteni. Kovács szerint könyvelőcégük költözésekor eltűntek. Aztán, amikor valahogy megkerültek, már a könyvvizsgáló is mindent rendben talált.

Oroszország szószólója

Képviselőként nem nagyon leplezi szimpátiáját Oroszország iránt. Íme két felszólalása az Európai Parlamentből:

"Egysoros hírként mondhatnám, hogy a találkozó rövid volt és velőtlen. Bővebben kifejtve: diplomáciából elégtelenre vizsgázott az Európai Külügyi Szolgálat, mert nem volt képes együttműködni Oroszországgal és az EU keleti szomszédságának országaival olyan megoldások kialakítása érdekében, melyek lehetővé tennék az EU gazdasági térsége és az Eurázsiai Unió, illetve Vámunió együttes fennállását. A BRICS tagországok komoly gazdasági eredményeket érnek el, gyakorta sajnos környezeti és társadalmi károk mellett. Az Európai Unió csekély gazdasági eredményeket tud felmutatni a társadalmakban és nemzeteknek okozott hatalmas károk mellett. Addig kellene az oroszokkal megtalálni a közös jövőképet, amíg rá nem unnak az EU-s hivatalnokok primitívségére, akiknek egyébként az európai polgárok javát kellene szolgálniuk és nem mondjuk az USA érdekeit, mint azt most teszik. Az állásfoglalás pedig színvonaltalan." (Az EU-orosz csúcstalálkozóról)

"Oroszország gazdasági és diplomáciai súlya folyamatosan növekszik. Ez az ajánlás az Európai Közösség és az Oroszországi Föderáció kormánya közötti tudományos és technológiai együttműködésről szól, és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, a Külügyi Bizottság és a Költségvetési Bizottság véleményére alapján a megállapodás megújítását javasolja. A tudomány és a technológia az Európai Unió és Oroszország közötti együttműködés egyik legdinamikusabb ágazata és a stratégiai partnerség alapvető eleme. A fél világ kezét-lábát töri, hogy kapcsolatokat építhessen ezzel a nemzettel, mint az egyik legjelentősebb világhatalmi tényezővel, ebből az EU sem maradhat ki." (Az EU–Oroszország tudományos és technológiai együttműködési megállapodás megújítása)

És van klasszikus interjú, amiben elmagyarázza, hogy miért jó az orosz atomerőműépítés Magyarországon.

Kovács a 2008-as út után 2013-ban is járt Moszkvában Vonával. Itt már politikusokhoz is közel férkőztek, tárgyaltak például az orosz parlament külügyi bizottságának alelnökével, Leonyid Ivanovics Kalasnyikovval. Nyilván a Jobbik számára kicsit kellemetlen, hogy kommunista politikus, de legalább a Kommunista Párt nemzetközi- és gazdasági kapcsolatokért felelős titkára.

Kovács megfigyelőként részt vett a Krím elszakadásáról döntő népszavazáson, és ott, a nyilvánvaló csalások ellenére mindent rendben talált. Ezt nem győzték idézni Oroszországban. Kovács azt mondta, hogy ő nem látott fegyvereseket, sem tankokat, „pedig még gyalog is mászkáltam”.

Kém-e vagy nem-e kém?

Arról, hogy mire jutott az Alkotmányvédelmi Hivatal Kovács orosz kapcsolatait vizsgálva, semmit nem tudni, az ügyészség sem árult el részleteket. Gulyás József, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának korábbi, SZDSZ-es tagja még márciusban nyilatkozta a Heteknek, hogy már az előző ciklusban is közbeszéd tárgya volt a parlamenten belül, hogy a Jobbik egyik finanszírozási szála az orosz kapcsolatból táplálkozik. Ugyanakkor – tette hozzá – a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok feladata értékelni, ellenőrizni a magyar nemzetbiztonsági stratégiá­val ellentétes nézeteket képviselő Jobbik kapcsolatrendszerét és azt, hogy ez mennyiben közvetlen gazdasági érdeken nyugszik, jutnak-e illegális pénzek a párthoz.

Kovács Bélát Gulyás szerint Brüsszelben csak a Gazprom, illetve az oroszok lobbistájaként emlegetik. Azt a gyanút, hogy – Gulyás szavaival élve – nem feltétlenül „autonóm személyiség”, életútja is erősíti. Gulyás József szerint gazdasági és politikai szempontból is komoly fegyvertény, ha az Európai Unión kívüli, ám gazdasági érdekeit tekintve a térségben erősen érintett Oroszország talál magának egy EP-képviselőt, aki az orosz ügyek, érdekek szószólója, és pozícióját, kapcsolati hálóját is Moszkva szolgálatába állítja.

Kovács Béla és a Jobbik más politikusainak a megnyilatkozásait értékelve Moszkván kívül  például Irán számára is jól jöhet egy olyan szövetséges, amely az EU-t mint értékközösséget belülről gyengíti, megkérdőjelezi a közösség létjogosultságát, alapértékeit, vagy olyan kérdésekben, mint például az izraeli–palesztin konfliktus, egyértelműen a zsidó állammal szemben foglal állást.

Kovács szerint ő bizony nem kém

Reagált a kémügyre Kovács Béla is.

Azt mondta, hogy nem kém.

A parlament nemztbiztonsági bizottsága hétfőn ül össze a Kovács-ügyben. Ott a képviselők megismerhetik a minősített adatokat is az ügyben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.