A bomlasztás volt Kovács Béla feladata, nem a hírszerzés

Egyéb
2014 május 23., 08:57
comments 123

Nem titkos uniós dokumentumokat kellett szereznie, hanem az EU elleni hangulatkeltés volt a szakterülete a kémkedéssel meggyanúsított jobbikos képviselőnek - írja a Népszabadság.

A lap szerint 2009-ben figyelt fel a titkosszolgálat Kovácsra, amikor megszervezte a szélsőjobboldali, oroszbarát Európai NEmzeti Mozgalmak Szövetségét. de akkor a hazai jogban még nem létezett a "kémkedés az uniós intézmények ellen" bűncselekmény, ami most már viszont igen, ez alapján jelentette fel az Alkotmányvédelmi Hivatal Kovácsot a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Kovács a Népszabadság szerint rendszeresen tartott konspirált kapcsolatot olyan orosz diplomatákkal, akik közül néhányról még diplomáciai körökben is tudták, hogy az orosz titkosszolgálatnak dolgoznak. Kovács havonta járt Moszkvába, de a találkozók zömét Budapesten bonyolította. A jobbikos politikus váltott kocsikkal, gyakran taxival járt a titkos helyeken bonyolított találkozókra, rögzítették, ahogy minden autóváltásnál körülnéz, és a titkosszolgálatnál tanított módszerrel megpróbálja ellenőrizni, hogy követték-e. (Döbbenetes, hogy az buktat le egy kémet, hogy úgy néz körül, ahogy az ügynökökön kívül senki más nem.) A helyszínt mindig csak az utolsó pillanatban egyeztették, általában műholdas mobilon vagy netes kommunikációs eszközökkel, amikről azt gondolták, hogy a magyar titkosszolgálat nem tudja lehallgatni. De vagy sikerült saját erőből vagy külföldi titkosszolgálatok segítségével - véli a Népszabadság.

Kovács továbbra is tagadja, hogy ő kémkedett volna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.