2006 után ismét felbukkant a HIV-fertőzés a józsefvárosi tűcsereprogram kliensei között, ősztől mégis megszűnhet az egész program

Egészségügy
2014 május 29., 13:23

Szeptembertől megszűnhet a nyolcadik kerületi tűcsereprogram. Erről a feladatot ellátó Kék Pont Alapítvány adott ki közleményt.

Mint írják, az állandósult önkormányzati támadások, a lejáratási kampány és a különféle ellehetetlenítési kísérletek mellett a január óta tapasztalható forgalom-emelkedés és a súlyos forráshiány vezetett ehhez a döntéshez.

photo_camera Tábla a Kék Pont ellen szervezett pszeudócivil tüntetésen. (Fotó: Botos Tamás)

Május 26-tól radikálisan csökkentették a kiadható steril tűk számát, szerdánként pedig nem nyitnak majd ki. Szeptembertől pedig csak akkor tudnak tovább működni, ha

azt a szakminisztérium, a szakmai egyeztetésen ismertetett krízishelyzet és a tudomására jutott adatok, valamint a részletes költségvetési indoklás alapján, kiemelt állami programként kívánja kezelni, és a jelenlegi 6 millió Ft –os éves alaptámogatás helyett, 30 millió Ft-tal támogatja a program működését.

Mint írják, a program fennmaradását indokolja az a tény is, hogy a tűcsereprogram kliensei körében az elmúlt hetekben végzett, és az Országos Epidemiológiai Központ  által megerősített eredményt közlő HIV kampányszűrésen, 2006 óta először, pozitív leletet regisztráltak. A fertőzött kliens különösen veszélyeztetett csoport tagja, injekciós droghasználó, aki hajléktalan szexmunkásként él.

"A jelzett egy HIV pozitív eset ugyan önmagában fokozott járványügyi helyzetet még nem jelent, de számunkra mindenképpen azt jelzi, hogy  a HIV prevencióban vállalt feladatok tekintetében azonnali és közös felelősséget kell vállalnia az érintetteknek. Mi úgy gondoljuk, hogy a Kék Pontnak ebben szakmai feladata van, nekünk színvonalas, korszerű szakmai programot kell biztosítanunk. Ehhez azonban hiányzik a megfelelő állami támogatás, az együttműködő, de legalábbis nem ellehetetlenítő önkormányzati támogatás, és a rendőrségi együttműködés."

- írják a közleményben. Szerintük ha mindezek ellenére is próbálnák fenntartani a működéshez szükséges hátteret, azzal a Kék Pont egyéb, tűcseréhez nem kötődő szakmai szolgáltatásai is veszélybe kerülnének,

"másrészt fenntartanánk annak látszatát, hogy Magyarország legnagyobb forgalmú tűcsereprogramjában, Budapest legveszélyeztetettebb kerületében, ily módon reális esély van a HIV/AIDS fertőzések kialakulásának megelőzésére, vagy a járványok megfékezésére. Ez a képmutatás számunkra sem szakmailag, sem etikailag nem vállalható."

A Kék Pont tűcsereprogramja ellen tavaly ősszel indított harcot a Kocsis Máté vezette józsefvárosi önkormányzat.  Előbb minden előzetes egyeztetés nélkül felmondták az együttműködést az alapítvánnyal,  novemberben pedig a kábítószerügyi fórumból is kizárták őket. Ennek koordinátora ugyanekkor a számos szcientológus rendezvényen szakértőként felbukkant Szomor Katalin lett. De szerveztek a kerületben civilnek beállított tüntetést is, amin önkormányzati képviselők bukkantak fel. Idén áprilisban pedig elutasították a Kék Pont szakmai beszámolóját, aminek eredménye lett, hogy lényegesen magasabb bérleti díjat kell fizetniük az irodáért, ahol a tűcsereprogramot végzik.

Súlyosbította a forrásgondokat, hogy az EMMI tavalyi pályázatán történetében először nem nyert támogatást, miközben a Nemzeti Drogfókuszpont 2012-es adatai szerint, az országban működő tűcsereprogramokban megjelent kliensek 35% -a náluk jelent meg, és a kiadott tűk száma az országos mennyiség 30 százaléka.

A források visszavágása óta félnek a Kék Pont szakértői közegészségügyi katasztrófától. A külföldi, román és görög példák is azt mutatják, hogy ahol a válság miatt visszafogták az ártalomcsökkentő programokat, ugrásszerűen nőtt meg a HIV-fertőzöttek száma. Erről a kérdésről bővebben itt írtunk.

A Kék Pont vezetői a következő hónapokban várható lépésekről előzetesen konzultált a budapesti tűcsere programok vezetőivel, a drogszakmai ernyőszervezetek képviselőivel és tájékoztatták róla az EMMI drogügyekért is felelős főosztályát, illetve a nemzeti drogkoordinációt is.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.