Még könnyebb lesz választásokat elcsalni Magyarországon

politika
2014 június 02., 13:06
comments 109

A Fidesz eltörölné a választási visszaélések feltárásának utolsó lehetőségét. A csendben, fű alatt elfogadni tervezett módosításra a TASZ, a norvég pénzből eltartott, hazánknak úton-útfélen ártani próbáló, szélsőliberális "jogvédő" szervezet hívta fel a figyelmet.

Az éppen most tárgyalt, az önkormányzati választási rendszer átszabását is rögzítő törvénymódosításnak egy részlete ugyanis gyakorlatilag lehetetlenné tenné, hogy az állampolgárok megtudják: mely ajánlóíveken szerepelnek személyes adataik.

A 2014-es országgyűlési választásokon is népszerű csalások így gyakorlatilag felderíthetetlenné válnának. A törvénytervezet szerint ezentúl az állampolgárok csak a jelöltállítás lezárultáig kérhetnének tájékoztatást az ajánlóíveken szereplő személyes adataikkal kapcsolatban.

A korábbi hónapok helyett így ezentúl csak napok állnának rendelkezésemre, hogy megtudjam, hátha az Új Dimenzió Párt ráhamisította egy ajánlóívére, hogy Bede Márton, született, anyja neve. Ráadásul csak akkor közölnének velem bármit, ha pont az én nevemet is felhasználták a jelöltállási küszöb eléréséhez, különben egyáltalán semmit nem közölnek arról, hogy visszaéltek-e személyes adataimmal.

Szerkesztőségünk egyszerűen nem érti, mi szükség van a csalások ilyen megkönnyítésére, amikor e nélkül is kiválóan bejött a Fidesznek a kamupárt-stratégia.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.