Finn művész a hajléktalanok üldözése miatt nyit kamu gyorsétteremet Budapesten

POLITIKA
2014 június 10., 14:37
comments 191

Jani Leinonen pop-up gyorséttereme szerda délután nyílik a Louis Vuitton üzlete és az Operaház mellett a Hajós utcában, a finn intézet kortárs galériájának, a Luukku Atelier-nek szervezésében.

photo_camera Így néz ki belül

A Hunger King névre keresztelt álgyorsétterem előtt vörös szőnyeg fog állni, és három héten át mindennap sorban fognak állni ott emberek, hogy pénzt kapjanak. A pénzt majd burgeres dobozokban adják át, egy dobozban a napi minimálbér összege, 3400 forint lesz. Ezzel az akcióval a hajléktalanságot krimianalizáló magyar törvények ellen tiltakoznak. A sorban önkéntesek, diákok és érintettek is lesznek majd, első nap 50 embert szolgálnak ki, a többi nap pedig húszat-húszat.

Ha egy cég új üzletet nyit a városban, akkor a vásárlóknak természetesen megengedik, hogy sorban álljanak az üzlet előtt, akár éjjel is, hogy a termékhez jussanak. Hasonló álldogálást a magyar törvények viszont a hajléktalanoknak nem engedélyeznek.

- mondta közleményében Leinonen, aki korábban azzal az akciójával lett ismert, hogy elrabolta Ronald McDonald bohócot.

hunger03

Az akció nyíltan azoknak a politikai vezetőknek üzen, akik megalkották a hajléktalanokat diszkrimináló és büntető törvényeket. Amikor Leinonent felkérték, hogy készítsen valami alkotást Magyarországon, azonnal tudta, hogy a pályamű összegének nagy részét támogatásként akarja a budapesti hajléktalanoknak adni. Projektjét finn médiatermékek és egy aktivista szervezet is támogatta.

hunger02

Leinonen emellett egy aktivista centert kíván a kamuétterem köré építeni, aminek célja, hogy bátorítsa az embereket, és elhitesse velük, hogy el lehet képzelni másmilyen szociális és politikai berendezkedéseket is, mint amiben élnek. A projekthez kapcsolódik majd egy online felület is, amin keresztül a magyar kormánynak lehet üzenni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.