Ahogy a bolgár kormány most áll, a legkisebb szellő is megbuktathatja - a Déli Áramlat meg pláne

gazdaság
2014 június 11., 14:50
comments 15

Bulgária az egyetlen EU-tag, ahol már építeni kellene a Déli Áramlat becenevű gázevezetéket, de nem építik. Pedig ha csak a bolgárokon múlna, építenék, hiszen teljesen logikus a projekt: a bolgár földgáz-ellátás nagyjából 90 százalékát így is orosz import fedezi, tehát arról nincs szó, hogy jobban belecsúsznának Putyin ölébe, és a bolgár gazdaság is jól járna a vezetékkel.

Az Európai Bizottság viszont nem engedné, hogy a Gazprom kizárólagosan használhassa a Déli Áramlatot, mert az uniós jog tiltja, hogy egy szolgáltató egyszerre vezetéktulajdonos is legyen. Az oroszoknak meg már nem üzlet úgy építeni, hogy aztán minden jöttment európai cég utaztathatja a földgázát a Déli Áramlaton. Ha pedig ez nem lenne elég, a Déli Áramlatot építő egyik cég vezetőjét az ukrajnai válság miatt szankciókkal sújtotta az EU, így Brüsszel nem látja szívesen az Unió területén sem őt sem a vállalatát. És közben Washingtonban is rájöttek, hogy a Déli Áramlat bulgáriai építésének leállításával jól keresztbe zsarolhatják a Gazpromot, míg az orosz állami cég a frissen nyugatbaráttá avanzsált Ukrajnával izmozik a gázárakon. És ki szív az egészen? Persze, hogy a szerencsétlen bolgárok.

A koalíciós kormány elviselhetetlen lúzersége

Adott egy bolgár szocialista-liberális kormány, ami 2013-ban szinte csak hibákat követett el, hiszen

  • megsértette a fiatalokat,
  • meg lényegében mindenkit,
  • tüntetéseket vert szét,
  • politikusait tanítanivalóan bénán, a parlament hátsó ablakán keresztül, buszokkal próbálta menekíteni a dühöngő tömeg elől,
  • egy maffiakapcsolatairól híres, képzetlen médiavállalkozónak, Deljan Peevszkinek próbálta lepasszolni a teljes bolgár nemzetbiztonságot, és mindeközben
  • önmagát a szabadságjogok védelmezőjeként állítja be, a parlamentben mégis csak a szélsőjobboldali Ataka nevű párttal együtt tud többségbe kerülni.

2014-re valamivel jobban fordultak rá, a kormány lemondásáért tüntető fiatalok többnyire megunták a dolgot és hazamentek, Deljan Peevszkit amennyire lehetett, eldugták, és úgy látszott, egész Bulgária kezdi megszokni, hogy nem lehet mit tenni, így mennek a dolgok. Az EP-választáson persze leszerepeltek a kormánykoalíció többségét adó szocialisták (pedig ennek a pártnak a tagja az Európai Szocialista Párt elnöke, Szergej Sztanisev is), de a kisebbségi koalíciós partner, a török kisebbség liberális pártja kiegyensúlyozta a mérleget, a várakozásoknál jobban teljesített.

Az ország legerősebb pártja továbbra is az előző előtti miniszterelnök, Bojko Boriszov jobboldali GERB-je, a karatebajnok-miniszterelnök-szuperférfi visszafordíthatatlanul a kormány fejére nőtt, hetente végigturnézza a világsajtót, hogy a kommunisták tönkreteszik az ő szívének oly kedves Bulgáriát.

És ebben a helyzetben az EU meg az amerikai diplomácia rászáll a Déli Áramlatra. A kormány így két három tűz közé került, mert az EU-tagság miatt meg kell felelniük Brüsszel elvárásainak, és az atlanti partnerség is fontos pillére a bolgár külpolitikának, tehát Egyesült Államok kéréseit sem söpörhetik csak úgy le az asztalról. A másik oldalon viszont ott van Oroszország, ahonnan a bolgár földgáz 90 százaléka érkezik, tehát kelet felé is van mit veszíteni.

A bolgár kormány ezért vasárnap felfüggesztette a Déli Áramlat építését, de Dragomir Sztojnev, bolgár energiaügyi miniszter és Plamen Oresarszki miniszterelnök alig győzik bizonygatni, hogy bár mindenben igyekeznek megfelelni az EU jogi elvárásainak, remélik, hogy azért az építkezés majd folytatódhat tovább.

A Gazprom emberei pedig egyre idegesebbek, de a bolgároknak jó hír, hogy egyelőre nem a szófiai kormány, hanem az Európai Bizottság felelősségéről beszélnek. Az oroszok szerint az, hogy Washington és az EU elérték az építkezés leállítását, az tulajdonképpen az ukrán válság miatti EU-szankciók továbbgyűrűzése a gazdasági szankciók felé. Ezt onnan veszik, hogy Oresarszki azután jelentette be az építkezés felfüggesztését, miután amerikai szenátorokkal, köztük John McCainnel találkozott Szófiában. Nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg az amerikai delegáció is az építkezés felfüggesztését kérte a bolgár kormánytól, az USA legfőbb motivációja pedig minden bizonnyal az, hogy a jelenleg is zajló orosz-ukrán gázvitában ne csak Putyinnak legyenek aduk a kezében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.