A kerület minden zsidaja ide tömörült

  • Hetven éve jelent meg a rendelet, ami több mint 200 ezer budapesti zsidó számára előírta, hogy kanárisárga Dávid-csillaggal megjelölt házba kell költözniük.
  • A hangoztatott elvi álláspont az volt, hogy a zsidóknak a tömeges kényszerkilakoltatás után nem lehet olyan kényelmes lakásuk, mint amilyen addig volt.
  • Családonként egy szoba járt, hatvanezer lakás lett üres.
  • Budapest Főváros Levéltárában ezrével találhatók iratok, amikben a kijelölt házak státuszának megváltoztatását kérik. Vagy azért jelentették fel az épületet, sőt, egy egész utcát, mert abban is laknak zsidók, vagy azért, mert túl jónak találtak a házat arra, hogy oda zsidókat beköltöztessenek.
  • Mink András történész válogat a levéltárban digitalizált, és a szélesebb közönség számára így hozzáférhetővé tett beadványokból.

“Hideg május. Didergek a napfényben. Az emberekkel nincs mit beszélni. Mint ahogy a részeggel vagy őrültekkel nem lehet vitatkozni: a magyar középosztály megőrült és berúgott a zsidókérdéstől. Az oroszok Kőrösmezőnél, az angolok és amerikaiak Pest fölött, s ez a társadalom eszelősen és tajtékozva nem akar, és nem tud másról beszélni, csak a zsidókról” – írta Márai Sándor a naplójába 1944 május közepén, amikor megkezdődött a gettóba terelt vidéki zsidóság deportálása.

Budapest sárga csillag viselésére kötelezett lakosaira – vagyis akik a törvény szerint származásuk alapján zsidónak számítottak – egyelőre más sors várt: őnekik az 1944. június 16­-án közreadott polgármesteri rendelet szerint kijelölt kényszerlakhelyekre, ún. csillagos házakba kellett költözniük.

A gettónak nagy költségei lettek volna

A csillagos házak kijelölése a gettó kialakításának alternatívája volt. A budapesti városvezetés Endre László belügyi államtitkár instrukcióit követve május közepén döntött végleg úgy, hogy Budapesten nem alakítanak ki gettót. Ehhez ugyanis egy teljes városrészt ki kellett volna üríteni, kiköltöztetni az ott lakó “keresztényeket”, amely nagy költséggel és számos konfliktussal járt volna.

A tervek szerint a kényszerintézkedésre amúgy is csak néhány hétig lett volna szükség, hiszen a budapesti zsidók deportálását július közepére ütemezték. Végül nem így történt – Horthy július 9-­én felfüggesztette a deportálásokat –, de ez igazán nem rajtuk múlott.

Forrás: Budapest Főváros Levéltára

A zsidónak minősített lakosok önkényes kiköltöztetése már a csillagos házakról szóló rendelet megjelenése előtt sem volt precedens nélküli a városban. 1944. április első felében, amikor az amerikai és brit légierő megkezdte a főváros bombázását, a Belügyminisztérium utasítására a főpolgármesteri hivatal mintegy 500 lakást üríttetett ki, hogy azokat a bombakárosultaknak juttassa.

A végrehajtást, mint néhány héttel később a csillagos házak esetében is, a német megszállók által kijelölt Zsidó Tanács lakásügyi osztályára testálták, és természetesen a költségeket is a Tanácsnak, helyesebben a budapesti zsidóknak kellett állniuk. A meghurcoltatás költségeit ezúttal is a meghurcoltatottakkal fizettették ki.

A kilakoltatási végzés a kiköltözésre rendszerint csak néhány órát adott az érintetteknek:

“Köteles Ön ezt a lakást még a mai napon du. 16 óráig elhagyni, oly módon, hogy a kibombázottak részére hátrahagyott ingóságait otthagyja. Köteles Ön a lakásban annyi berendezést és felszerelési tárgyat hagyni (ágyakat ágyneművel, szekrényeket, asztalokat, székeket, lámpákat, felsőruhaneműt, étkező­ és konyhafelszerelést, tányérokat, evőeszközöket, főzőedényeket, stb.), amennyi a beköltözésre kijelölt családnak MÚLHATATLANUL szükséges. Többi holmiját és élelmiszereit elviheti”

– olvashatjuk például a Weisz Sándor, V. Csáky utca 12. III. em. 1 ajtó alatti lakos részére átadott 1944. április 14-­i keltezésű végzésben.

A zsidóknak nem lehet olyan kényelmes lakásuk, mint eddig

A budapesti zsidók tömeges kilakoltatására és csillagos házba költöztetésére többszöri halasztás után 1944 június 17-­e és 24-­e között került sor. A Függetlenség c. lap már jó előre beharangozta a várható eseményeket.

“A zsidó lakások összeírásakor nyert adatok átvizsgálásával most készültek el, és ennek alapján megállapították, hogy majdnem 2800 házat kell kijelölni, amelyekben csak zsidók, vagy vegyesen zsidók és keresztények fognak lakni... Az elvi álláspont az volt, hogy a zsidóknak ezután nem lehet olyan kényelmes lakásuk, sőt, mondhatjuk, túl kényelmes, mint amilyen eddig volt.

A jelenlegi összeköltözés tehát úgy történik, hogy minden zsidó család csak egy szobát kap, ez körülbelül megfelel a vidéki és Pest környéki városokban nyert elkülönítési tapasztalatoknak, ahol egy­-egy zsidószemély férőhelyét hatóságilag úgy állapították meg, hogy mindenkire átlag számítva 2 négyzetméternyi terület jutott. Hogy aztán a zsidók közül ki kivel költözik majd össze, azt a Magyarországi Zsidók Szövetsége kötelező erővel állapítja meg”

– írta a lap június 14-­i száma.

Forrás: Budapest Főváros Levéltára

A június 16-­i rendelet a sárga csillagos házakról végül eredetileg 2800 háznál kevesebbet jelölt ki. Budapest Főváros Levéltárában ezrével találhatóak iratok a sárga csillagos házakkal, illetve a budapesti zsidók kiköltöztetésével kapcsolatban, köztük beadványok százai, amelyek a kijelölt házak státuszának megváltoztatását kérvényezték. A levéltár munkatársai a holokauszt emlékév alkalmából az iratokat rendszerezték és digitalizálták, azok így most először válnak hozzáférhetővé a szélesebb közönség számára.

A kérvények hatására a rendeletet a következő napokban többször módosították, a beköltözés határidejét pedig 1944.  június 24-­én éjfélig meghosszabbították. A végső állapot szerint 1944 ház került föl a csillagos házak listájára (ld. még csillagoshazak.hu), ahová a sárga csillag viselésére kötelezett mintegy 230 ezer budapesti lakosnak be kellett költözniük. Ez lényegében azt jelentette, hogy a korábbi lakóterük alig tizedére zsúfolták össze ezeket az embereket. A városban ennek következtében körülbelül 60 000 lakás vált üressé, melyek további sorsáról a hatóságok döntöttek.

A házak státuszának megváltoztatására irányuló kérelmekből többszáz fennmaradt, javarészt (de nem minden esetben) azok, amelyeket nem hagytak jóvá. Voltak olyan kérelmezők, akik éppenséggel azt próbálták elérni, hogy lakóépületüket vegyék fel a “zsidó házak” listájára. A Székely Bertalan utca 2/b. zsidó főbérlői így írtak:

A házban a 21 főbérlőből 17 zsidó és csak 4 keresztény. “Bár a Zsidó Tanács a házat, melyben, mint minden követelménynek megfelelőt ­­így, hogy a ház 31 éves, nem a legjobbkarban lévőnek számít – zsidónak minősítette, mégis a ház hivatalosan nem zsidónak jelöltetett ki.” A kérelmezők egyenesen azt kérték, hogy az egész utcát jelöljék annak, mivel az “nem főucca, hanem egy eldugott zsákucca, amelyet túlnyomórészt zsidók laknak.”

A Rothermere – ma Balaton – utca 23. lakói hasonló megfontolásból kérték fölvételüket a listára:

“Indokul tisztelettel előadjuk, hogy a házban 16 lakás van, melyek közül 10 zsidó bérlőé, 5 keresztényé, 1 pedig üres... Előadjuk még, hogy a ház tulajdonosai zsidók, akik szintén a házban laknak. Egyben tisztelettel rámutatunk arra is, hogy a ház építési beosztása folytán különösen alkalmas arra, hogy oda még nagyszámú zsidó család beköltöztethető legyen.” Ez a két beadvány meghallgatásra talált.

A korabeli sajtó szinte azonnal figyelmeztetett is a zsidók “praktikáira”. Az Esti Újság június 19-­i számában arról írt, hogy “A közgazdasági élet Aladárjai után a zsidók összeköltözésével kapcsolatban is jelentkezett régi ismerősünk: Aladár is. Egymás után kapjuk a jelzéseket, hogy a kereszténynek kijelölt házakból kiköltözésre kényszerített zsidók felkeresik a keresztény lakókat, nyilatkozatokat próbálnak velük aláíratni.

A nyilatkozat rendszerint azt igyekszik hangsúlyozni, hogy a kereszténynek kijelölt házakban lakó zsidók nem veszélyeztetik a közrendet, a nyugalmat és a ház békességét, tehát kérik a hatóságokat, hogy hagyják meg őket továbbra is eddigi lakásaikban. Sok sikerrel eddig ez az akció nem járt, de már tudunk néhány esetről, amikor “jóérzésű” keresztények készséggel tettek eleget ennek a kérésnek. Voltak lakás­Aladárok, akik maguk jelentkeztek, de olyanok is, akiket a zsidók próbáltak lakás­Aladárokká “nemesíteni”.”

Forrás: Budapest Főváros Levéltára

A kérelmezők többsége viszont azért folyamodott a hivatalhoz, hogy az adott házat vegyék le a listáról. Zólyomi Wágner Ödön a belügyminiszterhez írt levelében a maga és két testvére nevében – egyikük Keresztes-­Fisher Lajos tüzérségi tábornok, Keresztes­-Fisher Ferenc korábbi belügyminiszter fivérének felesége volt – a közös tulajdonukban lévő Hollán Ernő utca 25. számú házat szerették volna levetetni a listáról. Levelükben így írtak: “Fenti ötemeletes bérházat 1937­-ben saját tőkénkből..., első osztályú, tehát nem spekulációs célt szolgáló minőségben építettük keresztény építőmesterrel és keresztény mérnök ellenőrzése mellett. Olyan városrészben építkeztünk, amely akkor úgyszólván kizárólag zsidó vállalkozók spekulációs építkezéseinek volt színtere”.

Hozzáteszik: bár kezdetben a zsidó főbérlők voltak túlsúlyban,

“az elmúlt 7 év folyamán sikerült 14 bérleményből ötö­t keresztény kézre juttatni – ez elsősorban a magam és testvéreim beállítottságának és céltudatos munkájának a bizonyítékául szolgál.”

Az ingatlanbefektetés a folyamodvány fogalmazói szerint tehát a zólyomi Wágner család “zsidó térfoglalás” ellen önként vállalt küzdelmének is kifejeződése volt, az általános korszellem és politikai jegyében.

A “korszellem”, a hivatalos politika és a korabeli sajtó főáramának becsmérlő, antiszemita nyelvezete, a zsidótörvények és rendeletek rideg embertelensége átitatta a mindennapi nyelvhasználatot is. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézete, amelynek öt bérházát is csillagos háznak nyilvánították, emígy háborgott:

“A közönség kifakadása nyomán elég végigmenni Budapest utcáin, és valóban meggyőződhet a legelfogultabb is, hogy a mai viszonyok között legjobbnak mondható, régi bérű [értsd: olcsó. A szerk.] korszerű házakat zsidók részére kijelölték.”

A Szegedi utca-­Üteg utca-­Gömb utca által határolt lakótömb légoltalmi parancsnoka arról ír, hogy ha ide zsidókat költöztetnek, akkor azok csak jól járnának, mert a lakások egészségesek, tiszták és célszerűek. Ezen felül a ház megfelelő óvóhellyel is rendelkezik, ami ilyenformán megint csak a zsidóknak kedvezne. Végül az alábbi sorokkal zárja kérelmét:

“Megemlíteni vagyok bátor, egyúttal kérésünk jogos voltát is alátámasztani szeretnénk, hogy a tegnapi napon amikor a rendelkezés kifüggesztve lett, egész nap egy tömegjárás lett a lakóházunk, mert a kerület minden zsidaja ide tömörült, hogy biztosítani tudjon magának egy szép, egészséges lakást, és ezzel egy kellemes és kényelmes gettót.”

Schmidt Kálmán, a derék légoltalmi parancsnok “Szebb jövőt! Adjon az Isten – igaz magyar köszöntéssel” búcsúzott, ha a hivatalnak esetleg kétsége támadna világnézeti hovatartozását illetően.

Özvegy Berkó Antalné, az Almássy tér 15. szám alatti ház tulajdonosa a következő részletes indoklást fűzte kérelméhez:

“Csak a kis lakások főbérlői zsidók, akik albérlőket is zsidókat tartanak. Eddig is azon igyekeztem, hogy a ... zsidó főbérlők bérletét megszüntessem.... Jelenleg is folyamatba tettem az eljárást, hogy a III. em. 3. ajtó számú lakást bérlő zsidó főbérlő lakásába keresztény bérlőt helyeztethessek, mert az eddigi főbérlő kizárólag zsidó albérlőket tartott abban és maga állandóan vidéken lakott.

Ezen eljárásomban azon meggondolás vezetett, hogy a zsidó főbérlők nemcsak a lakásokat, hanem az egész házat bepiszkították és a ház állagát ez által nagy mértékben veszélyeztették, sőt lehetetlenné tették a keresztény főbérlők ott tartózkodását, mert veszélyeztették a keresztény lakások féregtelen megóvását.

Ha most a kijelölés folytán kizárólag zsidó bérlők fognak a házban megtelepedni, teljesen tarthatatlan lesz a többi keresztény főbérlő helyzete... holott a jelenleg ott lévő zsidók kitelepítése, amire évek óta törekedtem, végre valóra váltaná azon jogos igyekezetemet, hogy a házat teljesen kitisztíthassam, féregteleníthessem és ezáltal annak állagát a megfelelő rendes állapotba hozhassam.”

Nem tudom, vajon özv. Berkóné látta­-e a korszak legszörnyűbb náci propagandafilmjét, az Örök zsidó­t, de emberi lények férgekkel, kórokozókkal történő látens azonosítása bizonyosan ott rejtezett a mélytudatában.

Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete a német megszállási emlékművel kapcsolatos nyílt levelében szót ejtett a magyarok közismert lovagiasságáról. Erről Márai egy másik 1944-­es naplóbejegyzése juthat az eszünkbe:

“L. városban. A. zsidó orvost elvitték munkatáborba, ötéves gyermekét a gettó lakosaival együtt Lengyelországba; de a rendelő a helyén maradt. A. iskolatársam volt. Rendelőjét korszerűen rendezte be, röntgengéppel, elektrokardiogrammal.

Mindez vidéken ritkaság. A rendelőért, a röntgengépért, a felszerelésért ketten vetélkedtek: a helybeli tisztiorvos, s egy belgyógyász. A rablók nem tudtak megegyezni. A vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan.”

A kilakoltatás és kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján, 2014. június 21-én a házak, a város lakóival, a ma kulturális intézetként, színházként, közintézményként működő egykori lakóházak vezetőivel, művészeivel közösen megemlékezést szervez a még álló 1600 egykori csillagos háznál a csillagoshazak.hu-t működttető OSA Archívum. A részletes program itt található.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.