Elszabadult a pokol Handel Messiás című oratóriuma alatt

ZENE
2014 június 23., 08:18
comments 22

Angliában a komolyzenei koncerten egy amerikai tudós be akart ugrani a tömegbe, ezért a többiek kivezették a Bristol Old Vicből. Pedig mondták a hallgatóknak, hogy egy itallal üldögélve nyugodtan tapsoljanak vagy kiáltsanak fel, ha valami tetszik, és ne csitítgassák a többieket. De egy tudós túl messzire ment a Halleluja-kórus alatt, ami nem csoda mert elég ütős sláger:

A híres Halleluja-kórusról maga Händel azt mondta:

„Azt hittem a mennyországot látom, és benn magát a nagy Istent.”

A Halleluja tételt Angliában azóta is hagyományosan felállva hallgatja a közönség, illetve a kórussal együtt éneklik.

A mostani bulin Dr. David Glowacki, a Royal Society tudományos munkatársa és a Stanford Egyetem vendégprofesszora a szemtanúk szerint jobbra-balra lengett, integetett, és ujjongott, majd amikor azt látták, hogy be akar ugrani szörfözni, megfogták, és kitaszigálták a koncertről.

zeneszerző

A professzor szerint nem oké, hogy kidobták, ha már megpróbálnak lazák lenni, akkor nyomják rendesen, és felejtsék el ezt a megkövesedett hozzáállást az amúgy is válságban szenvedő műfajhoz. A férfi tagadta, hogy ittas lett volna, mint mondta, nem részeg, hanem amerikai. (Metro, New Y ork Daily News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.