Talán kék az ég, de nem biztos. Homérosz még azt mondta, hogy zöld

Viszonylag sok dolog van a világon, ami kedvét szegheti az embernek. Szíriában emberek halnak meg, még mindig nem tudjuk, kivel csinált Lázár János kétmilliós hotelszámlát Londonban, nem tudjuk, meddig marad még fenn az emberi civilizáció, és Irakban is csak a háborúskodás megy.

De ha más nem, az a tény simán felvidíthat bárkit, hogy tisztában van azzal, hogy kék az ég. Merthogy ez a dolog egyáltalán nem magától értetődő, az ókorban például az egyiptomiakat leszámítva alig ismerte nép a kék színt.

Homérosz eposzaiban még zöld az ég és vörös a tenger, holott ma már mindannyian tudjuk, hogy ez hülyeség.

Ezen a képen mondjuk pont zöld az ég, persze valószínűleg nem a Homérosz iránti tiszteletből ilyen, hanem mert nagyon jól néz ki (Forrás: fanart.tv)

Micsodaaaa?!

A színészlelésnek komoly tudományos irodalma van, jobban mondva, a nyelvtudománnyal foglalkozók vagdosnak időről időre egymáshoz a színészleléssel kapcsolatos kutatási eredményeket, hogy bizonyítsák a nyelvről alkotott legfrissebb gondolataik igazát.

Az utóbbi 150 évben azon ment a vita, hogy a nyelv alapjaiban befolyásolja-e a gondolkodásunkat, leegyszerűsítve: máshogyan látja-e a világot egy magyar és egy más anyanyelvű ember pusztán az anyanyelvük különbözősége miatt. A relativisták így gondolják, az univerzalisták meg úgy, hogy a gondolkodásunkat inkább biológiai és fizikai törvényszerűségek alakítják, nem a nyelv.

De egyelőre nem is ez a lényeg, most Homéroszról meg a kékről van szó.

Az ókori szövegekből hiányzó színekkel először William Gladstone, Nagy-Britannia háromszoros miniszterelnöke kezdett foglalkozni, aki rajongott Homéroszért, és szabadidejében összeszámolta, hogy egy-egy szín hányszor bukkan fel az Iliászban és az Odüsszeiában.

Az eredeti szövegekben feketét és fehéret talált a legtöbbször, a harmadik leggyakoribb a vörös volt, majd nagyjából ugyanolyan arányban a sárga és a zöld. Kék nincs.

Gladstone remek politikus volt, de csak kocatudós, a kutatásából azt a következtetést vonta le, hogy az ókori görögök színvakok voltak, a világot nagyjából fekete-fehéren látták egy kevés vörössel, mintha egész életükben a Sin Cityt nézték volna. Ez az elmélet persze már születése idején is vicc tárgya volt, Gladstone Homérosz-kutatásait Ignotus is dilettánsnak nevezte, bár ő nem csak a színek miatt.

Lazarus Geiger, egy Frankfurtban élő zsidó filológus viszont Gladstone szerencsétlenkedésén felbuzdulva nemcsak az ógörög irodalomban, hanem az ókori indiai, kínai és izlandi művekben meg az eredeti óhéber és arámi nyelvű Bibliában is kutatni kezdte a színeket.

Minden esetben ugyanaz volt az eredmény: kék egyikben sincs.

Geiger másra is rájött, egyre fiatalabb alkotásokat tanulmányozva észrevette, hogy egy-egy civilizáció életében a színeket jelölő szavak mindig meghatározott sorrendben jelennek meg. Az első a fekete és a fehér, ezek után mindig a vörös következik, majd a sárga, a zöld és a kék. Ez a sorrend nagyjából megegyezik a színskálával a legmagasabb hullámhossztól lefelé haladva, ezért Geiger úgy gondolta, hogy a színek észlelését a hullámhossz befolyásolja.

Minél alacsonyabb a hullámhossz, annál később fedezi fel a színt egy-egy civilizáció.

(Forrás: tudasbazis.sulinet.hu)

A színkategóriák megjelenésének időrendi sorrendjét Brent Berlin és Paul Kay kutatta tovább.  1969-ben írtak egy remek tanulmányt arról, hogy szerintük egy nyelvben maximum 11 színkategória van, és ezek az általuk vizsgált 20 nyelv mindegyikében nagyjából ugyanolyan sorrendben jelentek meg. Először a fekete és a fehér különül el, aztán megjelenik a vörös, majd a sárga és a zöld, bár ez a két szín sorrendje néhány nyelvben felcserélődik.

A következő lépés a kék megjelenése, ezt követi a barna, végül pedig a szürke, a lila, a rózsaszín és a narancssárga.

Ez a felfedezés nemcsak a sorrend miatt volt fontos, hanem azért is, mert bebizonyította, hogy 20 különböző nyelvben azonos a színek megjelenési sorrendje, tehát az egyes nemzetek között nincs különbség a színészlelésben pusztán a beszélt nyelveik miatt. Eléggé megtolták ezzel az univerzalisták szekerét.

Ez mind nagyon jó, de még mindig nem derült ki, hogy MIÉRT nem látták a görögök a kéket!

Az okokat illetően hatalmas a káosz a tudósok között, ugyanis az univerzalisták itt általában kénytelenek elismerni, hogy egy kicsit azért a relativistáknak is igaza van, és a beszélt nyelv valamennyire befolyásolja a gondolkodást.

Hogy néhány szín neve miért érkezik később, arra a konszenzusos válasz nagyjából az, hogy a színek észlelését felerősíti, ha saját nevet kapnak.

A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy egy szín akkor kap külön nevet, ha sokszor előfordul egy nép környezetében, és ha az adott kultúra mesterségesen is képessé válik a szín előállítására. Ezt alátámáasztja, hogy az ókori görögök körül viszonylag kevés volt a természetes kék. Kékszemű emberek nem voltak, kék állatok sem, a kék növények pedig többnyire emberi nemesítés eredményei. Homérosz korában pedig csak egy nép volt bizonyítottan képes kék festék kikeverésére, az egyiptomi, nekik pedig volt is szavuk a színre.

Ezek a tények több nyelvész szerint cáfolják Geiger színskála-elméletét. Az új nézet szerint azért született hamar szó a feketére és a vörösre, mert a természetben ezek a festékek találhatók meg legkönnyebben. Ennek viszont ellentmond, hogy Berlin és Kay szerint a barna meg a szürke csak a kék után jött, pedig szürke és barna jócskán volt az ókori görögök körül.

A szürke és a barna késői kiválását azzal magyarázzák, hogy ezeket a színeket szintén nagyon egyszerű volt árnyalatokként leírni, a barnát a sárga és a fekete, a szürkét pedig a fehér és a fekete közé lőtték be.

Bizony, ott figyel a kék. A Nílus medrében már akkor is színtiszta svág folyt. Civilizáció, bicsiz!

Tehát

Amint szó születik egy szín jelölésére, az agy külön kategóriát alakít ki az adott színnek, ami felerősíti a szín észlelését. Leegyszerűsítve: a szem akkor is látja a kéket, ha nincs szavunk rá, az agy viszont beleteszi egy már létező kategóriába, és leírja például a fehér vagy a zöld árnyalataként. Így tett Homérosz a tengerrel, és az Ószövetségben sincs kék még annak ellenére sem, hogy ott azért elég pontos leírások vannak az égről és a Mennyországról. A Biblia ezeket inkább fehér és arany színekkel írja le.

Ezt a tézist - mármint hogy a jelölő kategória megszületése felerősíti az észlelést - igazolták a namíbiai himba törzs tagjain végzett kutatások. Ők többé-kevésbé megőrizték eredeti életmódjukat és nyelvüket, melyben mindössze négy szín van. A zuzu szó jelöli a nagyon sötét kéket, zöldet, vöröset és lilát, a vapa a fehéret és a világossárgát, a buru a zöld és a kék néhány árnyalatát, a dambu pedig a barna, a vörös és a zöld bizonyos árnyalatait.

Egy brit tudóscsoport foglalkozott a himbák színészlelésével, az utóbbi 8 évben több tanulmányt is megjelentettek a törzsről. Ezek szerint a himbák csak lassabban, vagy egyáltalán nem tudnak különbséget tenni a számukra egy halmazba tartozó színek között. Ha például az általuk buru névvel jelölt zöldet és kéket mutatják nekik, maximum úgy észlelik a különbséget, ahogyan mi egyazon szín egyes árnyalatainál, holott a szemükkel nincsen semmi baj.

Persze mindegy, hogy az ég kék, fehér vagy buru, a lényeg, hogy Lázár János kivel volt Londonban. De azt meg nem tudjuk :(

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.