Gyanús körülmények között semmizték ki a kishantosiakat, és tették még gazdagabbá Mészáros Lőrincet

POLITIKA
2014 július 02., 10:35
comments 135

Gyanús, hűbéri szagot árasztó módon zavarhatták le a földpályázatok értékelését. Így szedték ki a földeket a kishantosi biogazdaság alól, és így nyert sokat Mészáros Lőrinc cége és családja is. Az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) földosztásán győztes értékelést kapó pályázatokat a vs.hu nézte végig.

Az NFA mindent megtett, hogy titokban tarthassa az értékelési szempontokat. Kormányrendelet is segített nekik ebben, a kormány ugyanis előírta, hogy vissza kellett küldeniük a nem nyertes pályázatokat. A lépésnek semmi más célja nem volt, mint hogy többet ne legyenek meg egy helyen a pályázatok, és ne lehessen azokat egymással összevetni a későbbiekben.

Ami eddig kiderült (főleg Szabó Rebeka korábbi PM-es képviselő pereskedésének köszönhetően) a pályázatok során a kiosztott pontok felét, 150-et a gazdálkodási tervekre osztották ki. Itt azonban teljesen szubjektív értékelés számított. A PM honlapjára is felkerült értékelési lapokon látható is, miről van szó. Például a Mező Vidék Bt. győzelméről, ami az objektív kritériumok alapján az utolsó helyen végzett volna a hat pályázó közül, de a gazdálkodási tervre 135-öt kapott, míg a többi pályázó jóval kevesebbet. Hogy miért, az persze nem derül ki.

Ennél is beszédesebb, ha azokat a pályázatokat nézzük át, melyeken a Mészáros Lőrinchez tartozó Búzakalász 66. Kft indult: a cég az összes ismert értékelésen a maximális, 150 pontot kapta. Hasonlóan maximum pontot kapott a felesége, Mészáros Beatrix, és testvére, Mészáros János is egy-egy pályázaton. Itt is van konkrét példa, egy elég sok bevételt hozó, 827 aranykoronás kajászói táblára például négyen pályáztak, a nyertes pedig az objektív értékelés alapján nem a Búzakalász 66 lett volna, de a maximum pontszám végül riválisa elé repítette Mészárost, Orbán Viktor régi mindenesét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.