https://444.hu/assets/Download-21.jpg

Két embert őrizetbe vettek az Andrássy úti tűz miatt

Budapest
2014 július 15., 14:38
comments 189

A katasztrófavédelem közleménye szerint több ezer négyzetméteren lángol a Kauser József által tervezett Vasutas-ház tetőtere a Kodály köröndön. A tűz gyorsan szétterjedt két oldalról, emelőkosaras járművekkel oltanak. 80 tűzoltó oltja a lángokat, a legmagasabb riasztási fokozatban. A környéket lezárták. A tetőtérből egy gázpalackot is lehoztak a tűzoltók. A környező házakat a rendőrség evakuálja.

Az MTI a a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlésére hivatkozva azt írja. hogy őrizetbe vettek két embert a tűzzel összefüggésben.

photo_camera Kép: Botos Tamás

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, három könnyű sérültet látnak el a helyszínen.

Az MTI munkatársa azt látta a helyszínen, hogy a tetőszerkezet kiégett, tégla- és gerendadarabok zuhantak az épület elé, legalább egy autó megrongálódott.

Az épület műemlék, a budapesti világörökségi terület része. Az Átlátszó.hu itt írt hosszasan és részletesen a ház problémáiról, elsősorban arról, hogy hogyan esett offshore cégek fogságába a palota, és hogyan akadt meg az ezredforduló táján elindított felújítás. A ház azóta több helyen életveszélyessé vált, így a legtöbb lakó kikültözött belőle, de úgy tudjuk, néhányan azért maradtak. Őket valószínűleg sikerült időben kimenekíteni, komoly személyi sérülésről ugyanis eddig nem érkezett hír.

Az Andrássy úton az oltás miatt áll a forgalom.

photo_camera Kép: Botos Tamás

A helyszínen lévő Botos Tamás szerint a ház teteje már teljesen megsemmisült, hatalmas robaj és porfelhő kíséretében tetőn lévő díszítő fal is. A harmadik emelet környékén még ég a ház belseje. Két oldalról, darukról folyik az oltás, állítólag a környező házak tetejét is locsolják, hogy ne terjedhessen át a tűz. Az ablakokból ugyan nem csapnak ki a lángok, de a füst onnan is dől az Andrássy útra. Az utcáról rengetegen nézik az oltást.

Olvasónk, Előd videója a helyszínről:

Itt van Botos többi képe:

korond_tuz_22

korond_tuz_36

korond_tuz_41

korond_tuz_21

korond1

 

korond_tuz_24

korond_tuz_26

korond_tuz_27

korond_tuz_13

korond_tuz_6

korond_tuz_12

korond_tuz_5

korond_tuz_11

korond_tuz_4

korond_tuz_10

korond_tuz_3

Ezeket a képeket pedig olvasóink küldték, nagyon hálásak is vagyunk értük!

eg1

4

IMG_0318

image (1)

WP_20140715_001

image

IMG_20140715_163033259

Ezeken a képeken már zajlik az oltás, és látszik, hogy a ház tetőszerkezete gyakorlatilag teljesen megsemmisült.

fotó 1 (1)

fotó 2

Orbán Viktort sem hagyta nyugodni a Vasutas-ház sorsa, ezen a videón 2.14-nél kérdez rá Tarlós Istvánnál arra, hogy az épület

„még mindig az ukránoké-e.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.