Három szerény javaslat a termékenységi trendek megfordítására

Fogyunk. A folyamat megállíthatatlannak látszik:

A teljes termékenységi arányszám a szülőképes korú – a statisztikákban a 15-49 éves korosztályt veszik ennek – nőkre számított hipotetikus gyerekszám, ami azt mutatja, hogy hány gyereket szülne egy nő, ha az adott évi gyakoriság állandosulna az élete folyamán. Ez az arányszám száz éve rohamosan csökken.

1900-1901-ben még 5,28 volt, vagyis egy szülőképes nő átlagban ötnél több gyereket szült élete során.

2013-ban egy magyar nő átlagban már csak 1,34 gyereket szült, de a mélyponton, 2011-ben 1,24 volt az arányszám.

A csökkenő trend csak egészen különleges okokból fordult meg rövid időre:

  • A második világháború pusztítása után a háborús mélypontról, 2,48-ról 2,56-ra emelkedett.
  • A Ratkó korszak szigorú abortuszpolitikájával ezt 1950-55 között 2,73-ra sikerült feltornászni.
  • A hatvanas évek végén, az új gazdasági mechanizmus fellendülése 1965-70 között 1,98-ra vitte fel az előző fél évtizedben már 1,82-re visszaesett arányszámot.
  • A hetvenes évek közepén, a Ratkó-gyerekek szülőkorba lépésével még egyszer, utoljára a népességfentartáshoz minimálisan szükséges szint fölé, 2,28-ra nőtt az arányszám.
  • Azóta viszont brutális tempóban esik, 1997 óta nem volt 1,37-nél nagyobb.

Mindez nem magyar specialitás. A teljes termékenységi arányszám globális átlagban is meredeken zuhan:

  • 1950-55-ben globálisan 4,95 volt.
  • Azóta minden ötéves ciklusban csökkent, most 2,36.

Vagyis már globálisan is a népességfentartási szint közelébe csökkent.

Itt egy térkép:

Countriesbyfertilityrate.svg
"Countriesbyfertilityrate" by Supaman89 - Own work, updated per The World FactBook (CIA) - https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2127rank.html. Licensed under CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons.

Ez azt mutatja, hogy a 2014-es becslések szerint egyes országokban milyen arányszám várható. Ebből egy nem túl bonyolult következtetést máris levonhatunk:

A fejlett világban pár kivétellel már most a reprodukciós szint alá esett a termékenységi arányszám.

A globális népesség növekedése gyakorlatilag már kizárólag Afrikán múlik, de a fejlettebb országokban már ott is csak a reprodukciós szint környékén van a termékenység.

Hogy miért?

Erre született már pár elmélet:

  • Az orvostudomány fejlődésével a nőknek már nem kell sok gyereket szűlniük csak azért, hogy egy-kettő megérje a felnőttkort.
  • És mert szinte minden gyerek megéri a felnőttkort, nincs szükség sok gyerekre.
  • Hogy a feminizmusról még csak ne is beszéljünk – még.

Most viszont Sarah Perry, a világ második legjobb műszaki egyetemén, az MIT-n végzett várostervező, és texasi családanya egy új, és az eddigieknél koherensebb elmélettel állt elő a Quartzon publikált cikkében. Szerinte ezek a darwiniánus érdekek önmagukban nem magyarázzák a termékenység csökkenését. Valójában az van, hogy

a gyerekek nem érnek túl sokat.

Amíg ezt rágják, gondolkozzanak el azon is, hogy az elmúlt két évszázadban a világ országainak nagy része jellemzően agrárországból jellemzően iparosodott ország lett – a 21. században pedig bekövetkezett a nagy fordulat:

immár a világ népességének nagyobbik része városlakó.

Ez a fejlődés pedig nagyban csökkentette a gyermekek gazdasági értékét: a mezőgazdaságban már egészen kis koruktól dolgoztathatták a gyerekeket, akik így aktívan hozzájárultak a család jövedelméhez. Egy iparosodott, városi környezetben viszont a gyerek nemhogy nem termeli, inkább csak viszi a pénzt.

Perry szerint ennél amúgy többről van szó:

A gyerek közgazdasági értelemben nemhogy nem jószág, nem is alárendelt jószág többé. Nem is jószág egyáltalán.

Megfordult az erőforrások áramlása, már nem a gyerekek adnak a szüleiknek, hanem a szülők adnak a gyerekeknek.

Mindez egy kulturális átalakulás, ami John Caldwell ausztrál demográfus szerint a közoktatás eredménye.  A közoktatás miatt a gyerekek nem dolgoznak – azon túl, hogy erre idejük se marad, azért sem, mert a státusuk is megváltozik. Ez utóbbit bizonyítják azok az afrikai országok, ahol gyakori, hogy a családnak csak az egyik gyereke tanul. A tanuló teljesen más státusban van, nem tanuló testvéreit ugyanúgy dolgoztatják, mint régebben.

Másrészt az oktatással nő a gyereknevelés költsége, illetve a tanuló státus egyben függőséget is jelent: a korábbi, keményen dolgozó termelőből a gyerek eltartottá, jövőbeni termelővé alakult át.

Caldwell elmélete szerint az átalakulás lényege, hogy a családi moralitás – a gyerek keményen dolgozik, keveset követel és tiszteletben tartja a családfő fennhatóságát – helyét átvette a közösségi moralitás, amiben a gyerekek a szüleiktől függnek mindaddig, amíg a jövőben az ország hasznos tagjaivá vállhatnak.

Vagyis, Perry szerint, a közoktatás lényegében kommunista átalakulást hozott:

a gyerek magánvagyonból közösségi tulajdonná vált: nem a szüleinek termel, hanem az országnak – adót –, amiért cserébe az ország valamilyen szociális juttatást – nyugdíj – ad, vagy legalább ígér a szüleinek.

És ha már az elején megígértem, akkor essék szó a feminizmusról is. Bár régebben divat volt a nők egyenjogúsítását, a munkában vállalt nagyobb szerepét okolni a gyermekvállalási kedv csökkenéséért, valójában az csak felerősíti a közoktatás és az iparosodás által elindított folyamatokat – másrészt maga a feminizmus is következménye ezeknek. És ahogy a gyerekek, úgy a nők gazdasági szerepe is megváltozott:

ahogy a javak vándorlása megfordult a gyerek és a szülők között, ugyanúgy megfordult a feleségek és a férjek között is.

Vagy ahogy Perry fogalmaz:

A nő értékes rabszolgagyár volt. Egy új ember legyártása viszont, amire valójában az állam formálhat igényt, nem a személy, gazdaságilag sokkal kevésbé vonzó ajánlat egy új rabszolga legyártásánál.

Összegezzük mindezt a Népesedési Kerekasztal számára megfogalmazható javaslatként.

Ha a cél az, hogy újra növekedjen a termékenységi arányszám, akkor:

  1. Újra túlsúlyossá kell tenni a mezőgazdaságot a magyar gazdaságban – például a kisbirtokok támogatásával.
  2. Hatékonyan le kell építeni a közoktatást.
  3. És ha ennek köszönhetően fordulni látszik a trend, kezdődhet egy erős antifeminista kampány.

(Címlapkép: Bruzák Noémi / MTI)