Ferenc pápa elárulta, szerinte mi a boldog élet tíz titka

vallás
2014 július 29., 20:21
comments 178

Egy argentin hetilapban, a Vivában jelent meg egy interjú Ferenc pápával vasárnap, amiben a pápa felsorolta azt a tíz dolgot, ami nagyobb örömet hozhat egy ember életébe. Az világosan látszik, hogy az elődjeihez képest meglehetősen újféle politikát folytató egyházfő tanácsai nem csak a katolikusokhoz szólnak.

A tíz tanács:

  • Élj és engedj élni. 

A pápa szerint mindenkit ez az alapelv kéne vezessen. Menjünk előre, és közben engedjük, hogy a többiek is ezt tegyék.

  • Add át magad másoknak

Az embereknek szüksége van arra, hogy nyitottak és nagylelkűek legyenek mások felé, mert ha magukba zárkózunk, azt kockáztatjuk, hogy egocentrikussá válunk.

  • Higgadtan, békésen vezessük életünket. 

A pápa korábban középiskolában volt irodalomtanár, ide is egy irodalmi példát emelt át Ricardo Guiraldes egy regényéből.

A főhős, amikor visszanéz életére, azt mondja, fiatal éveiben egy patak volt, ami köveket cipelt magával, felnőtt korában szaladó folyó lett, öregen pedig még mindig mozgott, de csak mint egy medencényi vízfelület. A pápa szereti ezt a medencés képet: a képességet arra, hogy jóindulattal és alázattal éljünk, nyugalomban az életünkkel.

  • Egészséges érzék a szabadidőhöz, pihenéshez 

A művészetek, az irodalom élvezete mellett az egymással és a gyermekekkel folytatott játékot említette a pápa. Szerinte ezekből mára már kevesebb jut, ugyanis a fogyasztói társadalom szorongást és stresszt hozott az életünkben, az emberek pedig elveszítették ezt az egészséges érzéküket. Idejük felszívódik, és többet nem tudják megosztani egymással.

photo_camera (MARIO LAPORTA / AFP)

Még akkor is, ha sok szülő rengeteget dolgozik, muszáj időt teremteniük arra, hogy gyermekeikkel játsszanak. Sokszor nehéz ezt a munkaidő miatt megtenni, de muszáj, mondta erről. Hétköznapibb tanácsokat is adott az argentínoknak meg persze mindenki másnak is, például hogy vacsora közben kapcsolják ki a tévét, és beszélgessenek egymással.

  • A vasárnap szabadnap. A vasárnap a családokért van. 
  • Keressünk új utakat arra, hogy a fiataloknak méltóságot adó munkákat teremtsünk. 

A pápa szerint kreatív fiatalokra van szükségünk. De ha nincs semmi lehetőségük, a drogok felé sodródhatnak, és még sérülékenyebbé válhatnak, akár öngyilkosságot is elkövethetnek.

Nem elég, hogy ételt adunk nekik. A méltóság épp akkor ér el, ha ételt tudsz hazavinni a többieknek.

- mondta erről.

  • Tiszteljük és vigyázzunk a természetre.

A környezeti állapotok romlása az egyik legnagyobb kihívása ma az emberiségnek.

Azt gondolom, hogy van egy kérdés, amit nem teszünk fel magunknak: az emberiség nem követ-e el öngyilkosságot azzal, hogy gondolkodás nélkül, zsarnoki módon használja fel a természetet?

  • Ne legyünk negatívak

Ha másokról csak rosszakat tudunk mondani, az önértékelésbeli hibákra vall Ferenc pápa szerint. Nem másokat kéne lefele húzni, hanem magunkat felemelni. A negatív gondolatok elengedése pedig kifejezetten egészséges is.

  • Ne térítgessünk másokat, tiszteljük a másik hitét

Az rendben van és helyén való, ha másokat inspirálunk, azáltal, amit látnak tőlünk. De az nagyon ártalmas, ha valaki vallási kérdésben téríteni akar, ez ugyanis megbéníthatja a kommunikációt.

A pápa szerint minden párbeszéd két fél saját identitásából indul ki, és nem abból, hogy az egyik legyűrje a másikat.

  • Dolgozzunk a békéért

Sok háború korában élünk, ezért a békéért szóló hangot üvölteni kell. Néha úgy tűnhet, mintha a béke csenddel járna, de ez sosincs így, a béke sosem néma, mindig cselekvő, mondta még erről a pápa.

(via Catholic News, UChatolic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.