Geszti Péter nem zárja kultúrgettóba magát

2014 július 30., szerda 16:04
72

Geszti Péter legutóbb ezzel a hitetetlenül kreatív dallal borította lángba az internetet, és próbálta elhitetni a hallgatókkal, hogy az egész ország egy Londonba tartó WizzAir-járat.

Néhány nappal a dal megjelentése előtt adott egy interjút a hvg.hu-nak, amiben elmondta, hogy

Itthon kultúrrasszizmus van, az emberek gettókba zárják magukat, amelyek között nincs átjárás. Magyarország egy fekete lyuk, szellemi leostobásodás van, az emberek pedig trollbarlangokban élnek. A pangás időszakában csak a humorérzékünkbe kapaszkodhatunk.

Hát, most kapaszkodjanak önök is abba:

Geszti évi hatmillióért dolgozik a Vajna-féle FIlmalap marketingeseként, ráadásul ugyanettől a Filmalaptól kapott még 7,5 millió forintot Folyékony arany című, most készülő filmjéhez (ő a producer).

Geszti Péter szerződése szerint január 6-tól december 31-ig reklámozza a Filmalap által támogatott alkotásokat, így valószínűleg a saját filmjét is.

Néhány napja az NKA-tól is kapott 800 ezer forintot A Pál utcai fiúk musical-változata dalszövegeinek megírására is.

Végezetül álljon itt Geszti néhány örökérvényű mondata a hvg.hu interjújából:

"Szerintem lefelé megyünk, és a jövőt illetően sem lehetünk túlságosan nyugodtak. Eltűnik a szabad verseny, eltűnik a jogbiztonság és a lehetőség arra, hogy az emberek információhoz jussanak. Ez már nem nagyon emlékeztet arra, amit örömmel fogadtam a 90-es években, és amit úgy hívtunk: európai demokrácia."

(Bors)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt