Szintén napirenden van az Országos Széchényi Könyvtár új otthonának a megtalálása, amely a város frekventáltabb pontjára kerülhet
- nyilatkozta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Napi Gazdaságnak. Ezzel felmelegítetett egy régi tervet, amiről akkor sem lehetett tudni sokat, most meg még kevesebbet.
Legutóbb akkor került elő komolyan az OSZK Várban lévő épületének einstandolása, amikor a Sándor Palotát szemelte ki dolgozónak első kormányzati ciklusában Orbán Viktor. Mivel a Sándor Palota belső terei kicsik, az OSZK-nak otthont adó épületben viszont vannak tágas terek, így vetettek szemet könyvtárra. A kormányváltás után elkészült felújítás befejezése után a Sándor Palotába végül a köztársasági elnök ment, az OSZK pedig maradt.
Időről időre így is előjött, hogy új helyet keresnek a Várba 1985-ben felköltöztetett OSZK-nak, volt arról is hír, hogy Kőbányát nézték ki. Most a jelek szerint lassan tényleg kezdhetnek csomagolni.
Hogy hova költöznek és mi lesz a helyén, arról L. Simontól nem lehetett sokat megtudni. Beszélt arról a százmilliárdos Hauszmann-tervről, aminek a célja, hogy a korábbi állapotoknak megfelelően rekonstruálják a Várban lévő palotanegyedet. Ez tízéves program, százmilliárdos költséggel. A munkák 2016-ban kezdődnek.
Az államtitkár azt mondta, hogy "egy negyedszázadra vonatkozó koncepció is megszületett, amely a Vár környezetében rejlő potenciál hasznosításáról szól: a II. világháború pusztításai nyomán üresen maradt területek beépítéséről, a hatvanas években tudatosan szétvert ingatlanok helyreállításáról, a használaton kívüli épületek tartalommal való megtöltéséről, illetve a visszaépítendő funkciók meghatározásáról".
Azt már tudni lehet, hogy a Miniszterelnökség felmegy a Karmelita-kolostorba, az ott lévő Táncszínház pedig a Millenáris felújított Teátrumában költözik át. Ezen a ponton említette meg, hogy keresik az Országos Széchényi Könyvtár új helyét.
De mi lesz a Palota így kiürített részével?
Arról nincs szó, hogy a miniszterelnökön és a Miniszterelnökségen kívül más kormányzati egységek a Várba költöznének, de a Vár a jelenleginél sokkal erősebb állami reprezentációs szerepet kap, ahogy az a magyar történelemben hosszú ideig már adott volt. Ezt a jelenlétet úgy kell megteremteni, hogy a turizmus számára is kínálatot biztosítson.
Korábbi hírek arról szóltak, hogy az elköltöző Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár helyén szálloda, államtörténeti múzeum és állami rendezvényház lesz.