LMP: A kormány titokban piszkos bombák potenciális alapanyagát szállította Oroszországba

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány úgy szállította a sérült paksi fűtőelemek Oroszországba, hogy arról sem a közvéleményt, sem a nemzetbiztonsági bizottságot nem tájékoztatta, és a párt magyarázatot követel az ügyben – mondta Szél Bernadett, a LMP társelnöke.

Szél Bernadett, aki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának tagja, közleményében azt írta, sajtóinformációk szerint befejeződött a sérült paksi fűtőelemek oroszországi kiszállítása.

„Minderről a magyar kormány sem a közvéleményt, sem a Nemzetbiztonsági Bizottságot nem tájékoztatta, pedig utóbbira a Belügyminisztérium határozott ígértet tett. A kormány utolsó érdemi közlendője az volt, hogy folyik a transzfer előkészítése, illetve az alternatív szállítási útvonalak mérlegelése. Ehhez képest több mint egy évtizedes tétlenséget követően a legrosszabb pillanatban, titokban szabadultak meg a fűtőelemektől.”

A politikus hozzátette: az LMP szerint a kormány súlyos felelőtlenséget követett el:

„A sérült kazettákban lévő használt üzemanyag különösen veszélyes piszkos bombák potenciális alapanyaga, miközben Ukrajna keleti részén jelenleg háborús helyzet van.”

Hogy a helyzetet tisztázzák, az LMP írásbeli kérdést nyújt be a szállítás körülményeinek és költségeinek nyilvánosságra hozataláért, és szorgalmazza, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság vegye napirendre a történteket.

Mi ez az egész?

Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson jelentette be, hogy Oroszországba szállították a paksi atomerőmű 2003-as üzemzavara során megsérült üzemanyag-kazettákat, a tokozott kazettákat vasúton szállították a nukleáris fűtőanyag feldolgozását végző majaki üzembe.

)

A vezérigazgató szerint a szállításra az elmúlt hetekben került sor, a hermetikusan lezárt tokok négy konténerben a tervnek megfelelően, biztonságosan megérkeztek a feldolgozó üzembe. Az útvonal és az időpont minősített adat 0 mondta, de a prezentációja szerint a szállítás az ukrajnai konfliktussal nem érintett területen át történt. (MTI)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.