Félmilliárd forintot adott Balog Zoltán minisztériuma tavaly a felcsúti akadémiának

politika
2014 augusztus 25., 08:07
comments 57

Szépen hízott tavaly a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, legalábbis ez derül ki a közhasznúsági (!) jelentésükből. Az mfor.hu szedte össze a jelentés legérdekesebb részleteit.

Például, hogy jelentősen megnőtt a költségvetésből érkező támogatás is 2012-es adatokhoz képest, összesen 726 millió forintot kaptak a felcsúti akadémiánál. A legkomolyabb ilyen támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, összesen 489,4 millió forinttal szálltak be Orbán futballakadémiájának működtetésébe.

photo_camera A képet olvasónktól, Lajostól kaptuk.

Nagyon komolyan megugrott a más gazdálkodóktól érkező támogatások mértéke is. Míg 2012-ben 2,7 milliárd forintot kapott az akadémia,

tavaly már 6,4 milliárdot.

Ennek legnagyobb részét az úgynevezett TAO-pénzek tették ki, amiről ugyan a Fideszben előszeretettel hangoztatják, hogy nem közpénz, dehát valójában sajnos az, hiszen eleső adóbevételeket takar.

2013-ban végül 5,68 milliárd forintos eredményt sikerült realizálnia az alapítványnak. Mérlegfőösszege egy év alatt megduplázódott, 13,1 milliárd forintra ugrott. Ebben nagy szerepet kap az új stadion, ami jelentősen megdobta a tárgyi eszközök értékét.

Az mfor.hu cikke szerint nagyot ugrott a saját tőkéje is az alapítványnak, a 2012-es 3,7 milliárd forint után tavaly már 9,4 milliárddal rendelkeztek. Nőttek az adósságok is párhuzamosan ezzel, 2012-es 601 milliós tartozás tavalyra már 1,7 milliárdra duzzadt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.