Így viccelnek Sebestyén Balázsék a nemi erőszakkal

Média
2014 szeptember 01., 20:32
comments 173

Sebestyén Balázsék hétfőn reggel is nagyot alkottak a Class FM-en. A Morning Show-ban arról a hírről volt szó, hogy péntek este Fonyódligeten, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt.

Az elején még felháborodottan beszélgetnek a műsorvezetők, de aztán jönnek az olcsó poénok is. Bár tény, hogy néha két vicc között valamelyikük bemondja, hogy

„Azért ez nagyon kemény.”

A felütésben rögtön sikerült „káreseménynek” titulálni az erőszakot, majd nyomozni kezdenek, hogy akkor vajon a gólyatábor területén, vagy csak a gólyatábor idején történt-e a dolog, meg hogy mikor a szervezők felelőssége a bűntény, és mikor nem az.

Beszélgetnek saját gólyatáboros élményekről is. Ilyeneket mondanak, hogy

„Téged meg megerőszakolt a jobb kezed.”

Óriási. LOL, ikszdé. Térdemet csapkodom.

De ez még nem is az atombomba, mert az ezzel a mondattal érkezett:

„Gyerekek, ne legyünk már álszentek, ezek 18 évesek!”

„Ezek a gólyák már nagyban kelepelnek!”

Mintha nem is lenne bűn a nemi erőszak, ha 18 éves csinálja 18 évessel.

Végül pedig azon kezdenek lamentálni, hogy a gólyatáborok úgyis mindig a szexről meg a romlottságról szólnak. Természetesen ezt is végig bántóan buta általánosításokban teszik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.