Kövér szerint nem készültek politikusnak, csak úgy érezték, értelmiségiként mintaadónak kell lenniük a közösségükben

POLITIKA
2014 szeptember 03., 18:41
comments 125

Az Országgyűlés elnöke egy szerdai rendezvényen beszélt a rendszerváltás lefolyásáról. Szerinte a fiatal rendszerváltók nem készültek parlamenti képviselőnek, csak belesodródtak mindebbe, a címben említett okok miatt. Értelmiségeikként a társadalom elitjévé váltak, akiknek vezetniük kell a közösségüket.

Kövér László beszélt arról is, hogy Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése mindenkinek nyilvánvaló bizonyságot jelentett, hogy a kommunista rendszer ideológiai és morális értelemben is összeomlott, hiszen az állampárt hozzájárulásával tehették meg ezt a kegyeleti gesztust. 

Ezen a temetésen amúgy egy ÁVH-s múltú ügynök jelentett a fiatal rendszerváltókról, annak a Tasnádi Lászlónak, akit nemrég neveztek ki miniszternek a harmadik Orbán-kormányban. De az MTI beszámolója alapján Kövér erre nem tért ki.

photo_camera Kövér László és Szűrös Mátyás a szerdai rendezvényen. (Máthé Zoltán/MTI)

Kövér elmondta, hogy arra a kérdésre, hogy mikor kezdődött a rendszerváltozás, több válasz is adható. Például, hogy akkor, amikor az MDF megalakult, vagy amikor Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot és ezzel közjogi értelemben elindította a rendszerváltozás folyamatát, vagy amikor a háttérben a nagyhatalmak politikusai elkezdtek alkudozni, igyekeztek átmenteni a hatalmukat az új berendezkedésbe, esetleg 1945-ben, mert az a rendszer, amelyet 1990-ben Kelet-Közép-Európában demokráciára cseréltek, soha nem nyert legitimitást egyik országában sem a szovjet övezetnek.

A rendezvényen felszólalt Lezsák Sándor is, aki pedig arról beszélt, hogy 2011-ben a Fidesz kétharmados többsége kellett ahhoz, hogy új alkotmányt fogadjanak el, és ez volt az igazi rendszerváltozás.

Az Országgyűlés alelnöke arról is beszélt, hogy 1987-ben a lakiteleki találkozón megalapították az MDF-et. Száznyolcvanan gyűltek össze az eseményre, a szabadság kis körei találkoztak, köztük Áder János jelenlegi köztársasági elnök. Hozzátette, annak, hogy nem verték szét a találkozót, nagy jelentősége volt.

Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök, aki 1989. október 23-án a harmadik magyar köztársaságot kikiáltotta, arról beszélt, 1989-re a mérvadó magyar politikai elit, a kommunista párt és az új demokratikus pártok egyetértettek abban, hogy reformokat véghezvinni nem lehet politikai fordulat nélkül.

Szűrös, bár erről nem beszélt, de a rendszerváltás előtt amolyan politikai üldözött volt, például fiatalon a külügyben attasé helyett csak segédattasé lehetett, utána pedig az MSZMP központi bizottságáig vitte Az ő 1989 utáni szerepvállalásának is köszönhető, hogy olyan nagyszerű lett a rendszerváltás, amilyen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.