Norvégia: A magyar kormány célja a kritikus civilek ellehetetlenítése

POLITIKA
2014 szeptember 09., 08:54
comments 198

"Elfogadhatatlan a rendőri akció a Norvég Civil Alapot kezelő alapítványok ellen. A magyar hatóságok a tegnapi rendőrségi akcióval megmutatták, hogy a civil társadalom zaklatása tovább folytatódik, és hogy nem áll szándékukban a Norvégiával kötött, az EGT és Norvég Alapok működésére vonatkozó megállapodásokat betartani"

- közölte Vidar Helgesen, Norvégia Európa-ügyekért felelős minisztere.

„Az akció azt mutatja, hogy a magyar kormánynak célja, hogy a vele szemben kritikus nem-kormányzati szervezetek tevékenységét ellehetetlenítse. Azt is jelzi, hogy a magyar kormány eltávolodott a demokráciára és az emberi jogok tiszteletére épülő közös európai értékektől”

– reagált az akcióra Helgesen.

„A magyar kormány teljes mértékben tisztában van azzal, hogy melyek a kifizetések újraindításának feltételei. Ezek között az is szerepel, hogy a magyar hatóságok hagyjanak fel a támogatásainkat kezelő civil szervezetek zaklatásával. A tegnapi akció azt jelzi, hogy a magyar kormány célja a civil társadalom függetlenségének felszámolása” – tette hozzá Helgesen.

Vidar Hegelsen nemrég a Financial Timesban írt cikket arról, hogy Orbán szellemi vaskupolát épít.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.