Láttál már igazi, késhegyre menő vitát a facebookos ismerőseid között? Olyasfajtát, amiben közeli rokonok fordulnak egymás ellen, évtizedes barátságok mennek szét, általános iskolai osztálytársak szakítják meg egymással örökre a kapcsolatot? Nem láttál.

Miért nem láttál?

Egyrészt ott van maga a Facebook, ami a maga bugyuta, bólogatós lájkkultúrájával mintha egyenesen arra lenne kitalálva, hogy mindenki egyetértsen mindenki mással, és ha valami nem tetszik neki, inkább tartsa magában, minthogy belerondítson a felhőtlen idillbe. Nem véletlenül nincs dislike gomb. Azt viszont biztos nem gondoltad volna, hogy ezzel a Facebook nem önmagát védi, hanem téged. Igen, téged.

A kétezres évek elején, amikor elindult az őrület, a social mediától sokan azt várták, és ez a várakozás nem is volt teljesen a alaptalan, hogy teret nyújt a vitának, mindenki elmondja a véleményét, aztán a különböző ötletek majd megmérkőznek egymással a gondolatok piacán, és a rengeteg vélemény ütközéséből megszületik az igazság, ahogy azt John Stuart Mill a 19. század közepén jól megírta.

Hát nem. Hiába a modern kommunikációs csatornák, hiába a Facebook és a Twitter, továbbra sincs igazság. Pontosabban van igazság, de az nem az ellentétes vélemények ütköztetéséből, hanem egyes gondolatok elhallgatásából és más gondolatok hangoztatásából alakul ki.

Azért, mert az ember birka.

Egy német politológus, Elizabeth Noelle-Neumann még jóval a social media, sőt jóval az internet elterjedése előtt, a hetvenes évek közepén állt elő a csöndspirál (spiral of silence) elmélettel, ami kimondja: az ember nem szívesen osztja meg véleményét barátaival, ismerőseivel vagy rokonaival, ha azt a többiek nem osztják. Magyarul

ha úgy érzed, hogy kisebbségben vagy, inkább kussolsz.

És hogy mi ebben a spirál? Noelle-Neumann szerint az, hogy az ellenvélemények hallatán az ember egyre inkább elbizonytalanodik saját igazában, és egyre többet hallgat, míg a többiek egyre intenzívebben hangoztatják saját véleményüket, egészen addig, amíg az övék lesz az egyeduralkodó vélemény. A spirál addig pörög, míg végül a kisebbség teljesen elcsöndesedik, a többségi vélemény pedig társadalmi normává válik.

A hallgatásba burkolózó kisebbség a köz véleményét úgy határozza meg, mint azt az általánosan elfogadható véleményt, amit félelem nélkül lehet hangoztatni. A csöndspirál lényege az embernek mint társas lénynek az elszigetelődéstől való félelme:

sokkal jobb a falkával üvölteni, mint egyedül maradni.

Mondhatnánk, hogy ez a való világban is így van: ha ültél már kínos csendben a vacsoraasztalnál, mert az egyik távoli rokonod nagy hangon anyázta a politikust, akire a következő vasárnap szavazni készültél, pontosan érted a csöndspirál lényegét.

Igen ám, de az internet nem vacsoraasztal, hanem hatalmas, szabadon bejárható virtuális tér, ahol bárki elmondhatja a véleményét, ugye? Az internet vitagerjesztő, igazsággeneráló funkciójában sokan bíznak: van, aki egész szakdolgozatot rittyentett abból, hogyan töri meg a social media a rettenetes csöndpsirált.

A Pew Research nemrég közzétett tanulmánya viszont egészen más eredményre jutott. A kutatók 1800 embert kérdeztek meg arról, hogy megvitatnák-e ismerőseikkel, barátaikkal és rokonaikkal az Edward Snowden által kipattintott lehallgatási botrány részleteit. Direkt megosztó témát választottak, ami politikai és ideológiai határok mentén is könnyen megosztja a vitában résztvevőket.

És ami kiderült:

• az internet összességében csökkenti a politikai részvétel mértékét
• ahogy csökkenti a különböző vélemények számát
• elfojtja a nyilvános vitát
• az emberek a social mediában sem fejtik ki véleményüket, amikor úgy gondolják, hogy az ellenkezik ismerőseik véleményével
• még mindig szívesebben beszélnek kényes közéleti kérdésekről a vacsoraasztalnál, mint a Facebookon vagy a Twitteren
• aki rendszeresen használják a social mediát, offline is hajlamosabb elhallgatni a véleményét
• az internet hozzájárul a vélemények polarizációjához
• ha a facebookozók úgy érzik, hogy az ismerőseik egyetértenek velük egy adott témában, kétszer hajlamosabbak bekapcsolódni a társalgásba, mint egyébként
• a kevésbé tanultak jóval szívesebben fogalmaznak meg ellenvéleményt, a tanultak inkább csendben maradnak.