Egy ötmilliárd eurós csalásért elítélt bróker volt a francia kommunisták díszvendége

A francia kommunisták hagyományosan legjelentősebb éves ünnepségét Párizs egy északi elővárosában, La Courneuve-ben tartották meg idén. A díszvendég pedig az a Jérome Kerviel volt, akit a bíróság korábban börtönre is ítélt, mert 4,9 milliárd eurós (1500 milliárd forintos) rekordveszteséget produkált 2008-ban a Société Générale francia banknak. Őt a párt vezetője, Jean-Luc Mélenchon EP-képviselő hívta meg.

A volt brókert márciusban ítélte három év letöltendő és további két év felfüggesztett börtönbüntetésre a francia semmítőszék. Öt hónapi börtönbüntetés után hétfőn elektromos karkötő viselésének kötelezettsége mellett feltételes szabadlábra helyezték. Börtönbe vonulása előtt egyébként több hónapos zarándokúton járt Rómában. 

"Üdvözöljük Jéromot közöttünk, kifejezzük neki örömünket és felháborodásunkat, amiért úgy kell köztünk élnie, mint egy állatnak, lábán egy karpereccel, amíg másoknak, akik teljes szabadságot élveznek, a két kezükön kellene hordaniuk"

- mondta Mélenchon.

"Mi ártatlannak tartjuk őt. Egyenes, meleg szívű, tiszta lelkiismeretű ember"

- tette hozzá a szélsőbaloldali politikus.

A meghatott volt bróker kamerák kereszttüzében köszönte meg a meghívást. Arról beszélt, hogy már olyan értékeknek él, mint az emberek szeretete és egy emberibb világ terve.

A férfi jelenléte egyébként nem aratott osztatlan sikert a szélsőbaloldali találkozón, több kommunista politikus is nemtetszésének adott hangot a francia televíziókban.

Mélenchon a Franciaországban óriási médiavisszhangot kapott Kerviel-ügyet a Dreyfus-ügyhöz hasonlította, ami a 19. század végén és a 20. század elején mélyen megosztotta a francia társadalmat.

"Amikor Dreyfust hamisan megvádolták, akkor is vita alakult ki a baloldalon (arról, hogy kell-e őt támogatni)"

- emlékezetett Mélenchon.

A Société Générale banknál nyolc évig dolgozó egykori bróker 2005 végétől fiktív ügyfélszámlákat kreálva azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy a piacok majd emelkedni fognak. Ám a nemzetközi tőzsdemutatók 2008 januárjában meredeken zuhantak.

A bank azt állítja, hogy csak 2008 januárban észlelte, hogy Kerviel körülbelül 50 milliárd euró (15,5 ezer milliárd forintos) értékben épített fel kamu pozíciókat, ezeket a Société Générale-nak sikerült likvidálnia, vagyis a sok millió kontraktust eladták, és végül 4,9 milliárd eurónyi (1500 milliárd forintnyi) veszteség maradt.

Kerviel a per során elismerte, hogy elvesztette realitásérzékét, és két éven át teljesen egyedül, kalandor és spekulatív módon csalárd pozíciókat épített fel, és ezeket elrejtette, azaz fedezet nélkül kötött határidős megállapodásokat összesen 50 milliárd euró értékben. Azonban azt állította, hogy felettesei szemet hunytak a tevékenysége felett, sőt még nagyobb kockázatvállalásokra bíztatták, amikor elkezdett pénzt termelni a bank számár. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.