Ha Némethnének is mennie kell, na akkor minden elszabadul

POLITIKA
2014 szeptember 23., 11:14
comments 105

"A szombati sárvári felvonulás erős jelzés volt: együtt van a csapat és nem akarnak visszavonulni” - értékelte Simicska Lajos és köre látványos megjelenését egy, a „holdudvar és a miniszterelnök küzdelmét” közelről figyelő ember. Arra figyelmeztetett, hogy Németh Lászlóné jelenléte különösen fontos volt, a Miniszterelnökség államtitkáraként dolgozó politikus kiszorítása a kormányból szerinte újabb szintre vinné a háborút.

Az elmúlt hetek küzdelmeinek (legutóbbi összefoglaló itt, nagy magyarázó cikk pedig itt) két nagy értelmezését lehet hallani a kormánypárt közeléből. Az egyik szerint

Orbán Viktor általában elégelte meg, hogy Simicska Lajosnak túl erős a befolyása az államigazgatásban, és ezért döntött úgy, hogy meggyengíti.

A másik szerint

Orbán Viktor a kormánypárti médiát akarja csak elvenni, ám mivel Simicska Lajos nem akarta átadni a miniszterelnök által kijelölt embereknek a sajtótermékeit (Hír TV, Magyar Nemzet, Class FM, Metropol, Lánchíd Rádió, Heti Válasz) ezért most minden fronton tűz alá került, és ott támadják, ahol a tudják: gazdasági érdekeinek tesznek keresztbe és kiszorítják az embereit a fontos helyekről.

Látványos volt az összecsapás a kormányzat és Simicska között a meglebegtetett útépítőadó, a reklámadó vagy az agrártámogatások esetében, ezekre mind élesen reagált az általa ellenőrzött sajtó is, de a legfájóbb kormányzati intézkedések nem ezek, hanem a fontos embereinek kiszorítása az államigazgatásból.

Eddigi veszteségek

Az új kormány nyári megalakulásakor első lépésként a miniszterelnök elvette a fejlesztési minisztérium irányítását Németh Lászlónétól. Innen két nagyon fontos területet lehetett ellenőrizni: az energetikát és az út- és vasútépítéseket. Némethné a Miniszterelnökségre került államtitkárnak, ahonnan postát és a „nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat” ellenőrzi, utóbbi a gyakorlatban leginkább az államosított takarékszövetkezetekből összerakott új bank útjának egyengetését és a Magyar Fejlesztési Bank felügyeletét jelenti. Először úgy tűnt, hogy a paksi bővítés is nála maradhat, végül azonban ez már kikerült a hatásköréből. Némethné komoly ambícióit jelzi, hogy kedden a Napi Gazdaság konferenciáján komoly átalakításokat ígért az MFB működésében.

Az Orbán – Simicska háború nagy fordulópontja lehet, ha a mostani feladatkörét sem tarthatja már meg.

A kormányváltáskor a fejlesztési minisztériumtól mennie kellett többek között Kovács Pál energetikai államtitkárnak, akihez Paks is tartozott, és aki az MVM-t vezető, a Simicska-holdudvarhoz sorolt Baji Csaba mellett dolgozott korábban. A Mol a kormány új kedvenc energetikai cége, és ennek szellemében Kovácsot Aradszki András, a Mol korábbi jogtanácsosa váltotta.

Mennie kellett az NFM-ből Schváb Zoltánnak is, aki a közlekedésért felelős helyettes államtitkár volt, és korábban a Közgépnél volt építési és tervezési igazgató. Helyette Becsey Zsolt egykori fideszes EP-képviselő érkezett, aki 2010 óta a gazdasági minisztériumban dolgozott.

Nagyon fontos változás volt, hogy mennie kellett a Miniszterelnökségről Győri Tibornak, aki lényegében minden törvényt átnézett, és az egyik legbefolyásosabb háttérembernek tartották az elmúlt ciklusban. A „jogi koordináció” mellett a Kehi is alá tartozott. Győrit Simicska Lajos vitte a Fideszbe még 1993-ban gazdasági igazgatónak, és a Simicska-birodalomhoz tartozó Mahirt is sokáig vezette, egy ideig szomszédok is voltak Simicska Lajossal.

Az EU-s agrártámogatások pályáztatása (vagyis a nem automatikusan elosztott rész) átkerült nyáron a Lázár János vezette Miniszterelnökségre, Kis Miklós Zsolt irányítása alá. Korábban a földművelési tárcánál Simicska Lajosnak ezen a területen is voltak emberei.

Mennie kell a Közbeszerzési Hatóság éléről Gajdos Róbertnek, akit szintén a Simicska-holdudvarhoz soroltak, elsősorban Nyerges Zsolthoz fűződő régi barátsága miatt. Gajdos távozását nyilvánosan még nem jelentették be, de a magyar államigazgatásból már három egymástól független ember is megerősítette, hogy nem ő vezeti már a hatóságot.

Távozik Dudik János a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója és Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetője is, ők a hazai út- és vasútépítések irányítói voltak. Mindkettejüket Németh Lászlóné nevezte ki, amikor miniszter lett 2012-ben.

Stratégiai pozíciók vesztek el

A Simicska-holdudvarhoz tartozó vezetők közül egyelőre maradhattak az MVM és a NAV élén lévő emberek. Az MVM-ben azonban szigorú miniszteri felügyelet alatt folyhat csak a munka,

jóváhagyást kell kérni minden komolyabb döntéshez.

Az adóhatóság esetében nem hallottunk ilyesmiről, de olyan pletykák már vannak, hogy az önkormányzati választás után itt is változások lesznek. Jelzésértékű, hogy a NAV Informatikai Fejlesztési Főosztályát szeptemberben Tiborcz Péterre, a miniszterelnök vejének testvérére bízták.

Az államigazgatást ismerő nyilatkozóink szerint ezek a kiszorítások nem egyszerűen arról szólnak, hogy Simicska Lajos üzleti érdekeit képviselő személyek tűnnek el a hatalomból. E pozíciók értékét az is adja, hogy az egész piacra rálátást biztosítanak: lehet tudni, hogy mikor, hol, mi épül, ki milyen ajánlatra képes, ki kikkel és mennyiért dolgoztat. Ezek és a szabályok alakításának lehetősége együtt adják az igazi értéket e sok pozíciónak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.