Húsz éve üresen álló belvárosi épületet foglaltak el A Város Mindenkié tagjai

gazdaság
2014 szeptember 27., 15:53
comments 70

A hajléktalan embereket képviselő szervezet aktivistái a Bajza utcában álló, közel húsz éve használatlan épületbe mentek be szombat délután. Beszámolójuk szerint nagyjából hatvanan vannak, és most azt szeretnék megmutatni, milyen lehetőségek rejlenek az üresen álló budapesti ingatlanokban.

A házra egy Foglaljatok helyet! feliratú molinót függesztettek ki, és bárkit szívesen látnak az épületben. Az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy miközben az ország lakosságának jelentős része lakhatási gondokkal küzd, addig több százezer ingatlan áll üresen, melyekből szociális bérlakás-rendszert lehetne kiépíteni.  A budapesti üres lakásokról az AVM itt írt hosszabban.

avm

Nem véletlenül esett a választásuk erre az ingatlanra, az 1995-ig kórházként működő épületnek jelenleg egy Virgin-szigetekre bejegyzett cég a fő tulajdonosa, és 2002-es megvásárlása óta nem kezdtek semmit a Bajza utcai házzal, amit a szervezet szerint spekulációs céllal vásároltak csak meg.

2013 januárjában az AVM elfoglalt egy hasonló okokból szintén régóta üresen álló épületet a Csányi utcában, akkor pár óra után rendőrök vitték el a helyszínről az aktivistákat.

A mai foglalást folyamatosan közvetítik a Facebookon is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.