Szőcs Géza beszólt a díját elutasító finn írónak

2014 október 9., csütörtök 17:40
269

Mint kiderült, nem veszi át a Janus Pannonius-díjat Hannu Launonen finn író, irodalmár, műfordító, aki erről a szándékáról levélben értesítette a Magyar PEN Clubot. Az indoka, hogy ezt az elismerést magyar kormány finanszírozza. Szőcs Géza, a PEN Club elnöke azt mondta, a tervei szerint a jövőben a díjat csak az az író kapja majd meg, aki személyesen megjelenik az átadón.

Délután a Magyar PEN CLub közleményben be is szólt Launonennek:

„Launonen úr, – hogy a már elfogadott Janus Pannonius műfordítói díjat végül mégsem veszi át – döntését respektáljuk. (Nem tudni, mi lett volna, ha már a pénzösszeg átvétele után jut erre az elhatározásra.) E döntésének meghozatalában Ön »új információkra« hivatkozik. Kíváncsi volnék, ezek mit tartalmaznak és milyen forrásból származnak – továbbá természetesen arra is, miért nem kívánta ezeket összevetni a magyar PEN-től származó ismeretekkel. Az, hogy a díjat részben a magyar kormány finanszírozza, eddig sem volt titok. Mint ahogy az sem, hogy Magyarországon – szemben pl. Amerikával – a közkultúra finanszírozása állami feladat, amelyet a kormányzat lát el. Vagyis amikor Ön Budapesten belép egy színházba vagy koncertterembe – ha van ilyen szokása – vagy megnéz egy magyar filmet (sajnos, mostanában kevés készül), akkor a magyar kormányzat által épített, vagy tatarozott és fenntartott épületbe lép be és az előadás vagy a hangverseny, amelyet megnéz és meghallgat, ugyancsak kormányzati forrásból valósult meg. Erről is tájékoztatták Önt titokzatos informátorai?

Launonen úr, nem kívánom ezt az egészet megvitatni Önnel.

Egyrészt azért nem, mert az Ön – Ferlinghettit majmoló – gesztusának igencsak relatív a súlya, tekintve hogy eltörpül olyan személyiségeknek a díjjal kapcsolatos pozitív, elfogadó azonosulása mellett, mint Simin Behbahani, Adonis vagy Yves Bonnefoy költők, illetve mint amilyenek Itamar Jáoz-Keszt, Márton László, a balatonfüredi Fordítóházat vezető Rácz Péter, meg Jávorszky Béla, Csehy Zoltán vagy Gömöri György. Ezekről a költőkről és műfordítókról sokminden elmondható egyébként, sokféle kultúra, nyelv, meggyőződés hordozói, egyben azonban biztosan hasonlóak: független személyiségek, akik képesek felismerni illetve egymástól megkülönböztetni a manipulációt, politikai propagandát, belpolitikai alvilágot -: felismerni és különbséget tenni ezek között és igazi szellemi érték és közéleti misszió között.

Másrészt azért is fölöslegesnek és értelmetlennek gondolok bármilyen eszmecserét Önnel, mert annak alapján, ahogyan viselkedett, gyenge jellemű embernek tartom. Ez persze nem változtat azon, hogy műfordítói tevékenységét továbbra is kiemelkedőnek és értékesnek ítélem meg. Amiből az is következik, hogy meghívásom továbbra is érvényes egy budapesti Launonen - irodalmi estre a PEN szervezésében a Károlyi-palotában. Amit egyszer eldöntöttem, ahhoz ugyanis tartom magam.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt