444: MTI: Pesti Srácok: Prisztás-gyilkosság: hatályon kívül helyezték az ítéletet

bűnügy
2014 október 13., 18:12
comments 17

A Fidesz-közeli pestisracok.hu a birtokába került végzésre hivatkozva azt írta: tárgyalás nélkül hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla a Prisztás-ügy elsőfokú ítéletét.

A végzést azután hozta meg a bíróság, hogy korábban már több tárgyalási napot is kitűzött a másodfokú eljárás lefolytatására. Közben pedig az ügyészség vádat emelt az Aranykéz utcai robbantás ügyében, amit a Fővárosi Törvényszék a Fenyő-ügy perével egyesített, mivel mindkét eljárásban vádlott Portik Tamás és Jozef Rohác. 

A táblabíróság a Prisztás-gyilkossághoz kapcsolódó végzésében arra hivatkozik, hogy az elsőfokú bíróság – amit új eljárásra utasított – figyelmen kívül hagyta a Prisztás-ügy vádiratának azt a részét, amiben a Fővárosi Főügyészség felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy Portik ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda az Aranykéz utcai robbantás ügyében is nyomozást folytat. A táblabíróság közölte: a nyomozás azóta befejeződött, és a főügyészség szeptember elején vádat emelt Portik Tamás és Jozef Rohác ellen, és az ügyet a törvényszék egyesítette is a Fenyő-üggyel.

De az ítélőtábla szerint ahhoz, hogy a több emberen elkövetett emberölésben el lehessen ítélni Portikot, a törvényi egység elve miatt egy eljárásban kell lefolytatni az emberöléses ügyeit. Tehát, ha a Prisztás-ügyet nem egyesítik a többivel, hanem decemberben jogerősen döntenének róla, az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében folyó elsőfokú eljárást meg kellene szüntetni.

Ezt az ítélőtábla szerint nem vette figyelembe az elsőfokú bíróság, ezért eljárási szabályt sértett, továbbá nem biztosított lehetőséget az ügyek egyesítésére. Az ítélőtábla szerint az Aranykéz utcai robbantás nyomozásának befejeződéséig módjában állt volna az elsőfokú bíróságnak a Prisztás-ügy perét felfüggeszteni, mivel az újabb vádemelés hatással van a cselekmény jogi értékelésére. Mivel a bíróság nem adott magyarázatot arra, hogy miért hagyta figyelmen kívül ezt a körülményt, indokolási kötelezettségének sem tett eleget, és így az ügy felülbírálatra alkalmatlan – közölte a Pesti Srácokra hivatkozva az MTI – írom én.

A Prisztás-gyilkosság ügyében idén februárban 11 év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék. A több mint 15 évvel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik adott utasítást, ismerőse, F. Ferenc, a harmadrendű vádlott csalta a helyszínre az áldozatot, a tettes pedig, aki fejbe lőtte Prisztást, Portik testőre, H. István másodrendű vádlott volt. A perben első fokon a másodrendű vádlott tettesként 10 évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.

A Fővárosi Törvényszék előtt folyó másik büntetőperben szeptemberben jelentette be az eljáró bíró, hogy egyesíti a Fenyő-gyilkosság és az ugyancsak 1998-ban elkövetett Aranykéz utcai robbantás ügyét. A médiavállalkozó megölésével vádolt Jozef Rohác és társa büntetőpere már a védőbeszédeknél tartott, de az ott lefolytatott bizonyítást nem szükséges megismételni az egyesített eljárásban.

A novemberi tárgyalásokon várhatóan ismertetik a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantásnak néhány napja a bírósághoz benyújtott vádiratát, majd azzal kapcsolatban meghallgatják a két vádlottat, Jozef Rohácot és Portik Tamást, azután pedig – a bíró szerint – „viszonylag kevés” tanúvallomás következik. Ezek közül várhatóan többet is csak felolvasással lehet az eljárás anyagává tenni a cselekmény óta eltelt több mint 15 év miatt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.