Ezért hülyeség, hogy a Nyugat megalázta vagy provokálta volna Oroszországot az ukrán válsághoz vezető úton

Az ukrán válság előrehaladtával egyre népszerűbbek Anne Applebaum véleménycikkei a Washington Postban. Radoslaw Sikorski korábbi lengyel külügyminiszter feleségének írásait a helyükön kell kezelni, de ettől függetlenül nagyon hasznos olvasmányok. Itt már írtunk Applebaum egyik publicisztikájáról.

Anne Applebaum a Yale Egyetemen és a London School of Economics-on tanult Pultzer-díjas újságíró, rengeteg remek cikket írt a kommunizmusról és a rendszerváltó országok demokráciaépítő tevékenységéről. A mostani ukrán válsággal kapcsolatos írásai leginkább az utóbbi pár év lengyel elitjének nyugatbarát, elkötelezetten atlantista és az oroszokkal szemben örökösen gyanakvó állásponthoz állnak közel. Lengyelország és a balti államok vezetői a kilencvenes évek óta szorgalmaznak komolyabb fellépést Oroszországgal szemben és az utóbbi egy év történései alapján végül is most joggal fonhatják keresztbe a karjaikat azzal, hogy

„Mi megmondtuk, hogy ez lesz.”

Applebaum mostani publicisztikája ennek az álláspontnak szolgáltat fontos elméleti alátámasztást. Cikkét azzal kezdni, hogy a XX. század utolsó negyedének egyetlen olyan nyugati politikai lépése van, ami megkérdőjelezhetetlenül sikertörténetnek számít még ma is: a kelet-közép-európai szocialista szatellitállamok bekapcsolása a nyugati szövetségi rendszerbe. Ennek eredményeként pedig az itt élő nagyjából 90 millió ember viszonylagos biztonságban és fejlődésben tölthette az elmúlt 25 évet annak ellenére, hogy ez a régió a II. világháború előtti történelemben pont az instabilitásáról volt híres.

Ehhez képest a berlini fal leomlásának 25 évfordulóján a Nyugat ahelyett, hogy ünnepelné ezt a példátlan eredményt, egyre inkább azon rugózik, hogy az EU, de főleg a NATO keleti bővítése hibás lépés volt. Akik így gondolják, azok szerint a terjeszkedés az amerikai győzelemtudat túltolása volt, így pedig a Nyugat

megalázta és provokálta az oroszokat.

Nagyjából ebből az álláspontból írt nem kevésbé remek értekezést John J. Mearsheimer a Foreign Affairs-be.

Applebaum szerint viszont ez az álláspont hibás és félrevezető. Össze is szedi miért.

  1. Soha nem írt alá senki Oroszországgal olyan megállapodást, ami megtiltotta volna bizonyos országok felvételét a NATO-ba vagy az EU-ba, így Applebaum szerint nem is beszélhetünk arról, hogy a nyugati vezetők megszegtek volna bármilyen, Oroszországnak tett ígéretet a bővítéssel.
  2. A NATO és az EU bővítését elsősorban nem a Nyugat nyomta, hanem a közép-kelet európai államok közeledtek az euroatlanti szövetségi zóna felé. Lengyelország első próbálkozásait a NATO-tagság felé 1992-ben épp Washington utasította el.
  3. Mikor a nyugati szövetségi rendszer bővítése megindult, a nyugati vezetők folyamatosan törekedtek Moszkva megnyugtatására. Nem építettek állandó NATO-bázisokat az új tagállamok területén és 2013-ig nem is gyakorlatozott ezekben az államokban a szövetség. Egy 1997-es NATO-Oroszország megállapodásban a NATO megígérte, hogy nem telepít ezekbe az államokba nukleáris fegyvereket. 2002-ben pedig NATO-Oroszország együttműködési tanács állt fel.
  4. A NATO orosz nyomásra utasította el 2008-ban Grúzia és Ukrajna közeledését.
  5. Közben Oroszországot nemhogy nem szégyenítették meg, de nagyhatalomként bántak vele még annak ellenére is, hogy már nem volt az. Megtarthatta a szovjet atomfegyvereket, megtarthatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának szovjet állandó mandátumát, még a G7-et is kibővítették Oroszországgal, pedig sem az orosz gazdaság, sem az állam népességszáma nem indokolta ezt a lépést.

Közben viszont Oroszországban egy ex-KGB-s kör ragadta magához a hatalmat, és szovjetnosztalgiával újra birodalomépítésbe fogtak. Tehát egyáltalán nem volt jellemző rájuk az a nyitottság, amivel a Nyugat kezelte őket.

Applebaum szerint be kell látni, hogy Oroszország már nem nagyhatalom, sem gazdaságát, sem a népességszámát tekintve. Ez alapján pedig akár tényleg meg is reformálhatnák szerinte az ENSZ-BT-t és az orosz mandátumot megkaphatná India vagy Japán is, akik már régóta nagyon szeretnék ezt.

Oroszország nem az európai értékek menték fejlődik és nem lehet demokráciának nevezni. Ne tegyünk úgy többé, mintha ezt nem vennénk észre.

Végül pedig a konklúzió:

Az ukrán válság nem a nyugati terjeszkedés túltolásának és az orosz nagyhatalmiság megalázásnak eredménye, hanem annak, hogy a Nyugat nem reagált időben és elég határozottan Oroszország agresszív retorikájára és a hadsereg újbóli felpumpálására. Applebaum szerint, ha a Nyugat tényleg túltolta volna 10-15 éve, és igenis telepít katonai bázisokat az új tagállamokba, aztán pedig nem becsüli le az egyre agresszívabbá fejlődő orosz revansizmust, most nem itt tartanánk.

Amit Applebaum ír, az többnyire mind igaz. A furcsa a dologban az, hogy amit Mearsheimer ír, az is többnyire igaz, mégis eltérő következtetésre jut a két szerző abban, hogy a válság kialakulásához vezető úton hol hibázott a Nyugat és hol hibázott Oroszország.