Horváth András januárban két, amerikaiak felé történő korrupciós kísérletről beszélt a Nemzeti Nyomozó Irodának

POLITIKA
2014 október 19., 17:15
comments 226

Az egykori NAV-szakértő, aki még tavaly év végén állt elő azzal, hogy sokmilliárdos áfacsalás-sorozat zajlik Magyarországon, most a Népszavának mondta el, hogy hogyan képzelhető el az adóhatóság érintettsége a most kirobbant botrányban.

Horváth szerint két amerikai multicéggel kapcsolatban történt korrupciós kísérlet. A két cég egy magyar gabonakereskedelmi vállalat vásárolja volt. Ez a magyar cég Horváth szerint érintett az áfacsalásokban. És Horváthot egyik forrása arról tájékoztatta, hogy "bizonyos személyek kenőpénzt próbáltak kérni a két amerikai vállalattól".

A volt NAV-alkalmazott a két céget nem nevezte meg, viszont azt elmondta, hogy ezekről a dolgokról beszámolt a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozóinak is, amikor idén januárban kihallgatták. Akkor beszélt arról is, hogy a gabonakereskedelmi céggel szembeni NAV-vizsgálatot az adóhatóságon belüli utasításra leállították. Azt Horváth nem tudja, hogy a korrupciós kísérletben résztvevő személyek állami alkalmazottak-e.

Horváth András (Fotó: Botos Tamás)

Az Egyesült Államok ügyvivője, André Goodfriend viszont pénteki tájékoztatóján éppen arról beszélt, hogy olyan korrupciós esetekről van szó, melyekről a kormánynak is tudnia kell. Példaként ekkor implicit módon éppen a Horváth Andrástól származó információkat hozta fel.

A korrupciógyanús esetek miatt több magyar állampolgárt is kitiltott az Egyesült Államok területéről az amerikai kormány egy elnöki rendeletre hivatkozva. A listát az amerikaiak nem hozzák nyilvánosságra, de a sajtóba szivárgó információk szerint a NAV három vezetője, köztük Vida Ildikó is érintett. Ezt az információt a NAV részéről se nem cáfolták, se nem erősítették meg, kérdéseinkre nem kaptunk még választ.

Arról, hogy miről szólhat ez az egész történet, itt írtunk hosszabban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.