Már el is lehet olvasni, mit vesz el tőlünk az állam jövőre

gazdaság
2014 október 21., 15:10
comments 87

Kikerült a Parlament honlapjára az adótörvény, pdf-ben itt. Az 177. oldalon kezdődő általános indoklást átfutva úgy tűnik, a három leglényegesebb dolog az, ami Varga Mihály sajtótájékoztatójából is leszűrődött (internetadó, még több apró családi kedvezmény, áfacsalás elleni intézkedések). De azért van néhány néhány érdekesség:

  • az első házasok csak akkor kapják meg a havi 5000 forintos adókedvezményüket, ha legalább egyikőjük az első házasságát köti,
  • a családi adókedvezményt csak 2016-tól kezdik növelni a kétgyermekes családoknál, a 2015-ös költségvetési évben tehát még nem lesz annak semmi vonzata,
  • emelkedik a cafeteria-juttatások adója,
  • kiterjesztik a különadót a befektetési alapokra,
  • leírható az internetszolgáltatásokra kiterjesztett távközlési adó a társasági adóból, viszont elég nagy lesz, és az adatforgalomra vetítik,
  • az áfacsalások megszüntetésének egyik fő eszköze az EKAER lesz, azaz az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer,
  • "a települési önkormányzatok adóztatási mozgástere jelentősen bővül, az önkormányzatok települési adót, települési adókat vezethetnek be bármely adótárgyra, ha az nem képezi törvényben szabályozott közteher tárgyát."
  • "módosul a bérfőzés és magánfőzés szabályozása, valamint a szivarka definíció és megszűnik a tömény szeszes italokra alkalmazott differenciált jövedéki adómérték"

Érdemes lesz azért végigolvasni a szöveget, és majd figyelni a módosításokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.