Rogán: 700 meg 5000 forint legyen az internetadó!

2014 október 27., hétfő 15:34
420

A Fidesz bölcsen felülbírálta a világon egyedülálló internetadó ötletét, ezért továbbra is kiáll mellette. A Fidesz-frakció viszont benyújtotta azt a módosító indítványt, ami kimondja, hogy

az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi 5 ezer forint legyen.

Az előterjesztő maga Rogán Antal. A frakcióvezető jelezte, hogy javaslatuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a szolgáltató, nem pedig az előfizető.

"Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni."

Rogán szerint az így befolyt összeget, ami a költségvetés szempontjából szinte jelentéktelen, húsz-huszonöt milliárd forintot a részben európai uniós (!!) forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel. Szóval nem a rendőrök, meg NAV-osok béremelésére költik, elvileg. (via MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt