Az MNB a kormány elé rohan 9 milliárd euróval

gazdaság
2014 november 04., 14:05
comments 48

A Magyar Nemzeti Bank 9 milliárd euróval (nagyjából 2800 milliárd forinttal) kiterjeszti a devizaeladási programját, ami arra kell, hogy a bankok az adósokkal való elszámolás után forintra válthassák az összes maradék lakossági devizahitelt, közölte a jegybank. Ebből úgy tűnik, nem lesz kedvezményes árfolyam, azaz további tartozás-elengedés.

Korábban 3 milliárd euró volt ennek a devizaeladási programnak a kerete, amiből egymilliárd a lakossági, 2 milliárd az állami devizahitelek kiváltására ment volna. A jegybank devizatartaléka a legfrissebb számok szerint 11,4 ezermilliárd forint volt, ez most lassan 3,7 ezermilliárddal csökkeni fog. Viszont érdekes, hogy a kormány vagy az országgyűlés még nem is döntött a forintosításról, a jegybank viszont máris megkezdte a deviza eladását. Persze lesz, ez a Fidesznek az MNB döntésére adott nyilatkozata után sem kérdés.

Más kérdés, hogy a devizatartalék forintra váltásán hatalmas nyereségeket fog realizálni a jegybank, amit kedve szerint költhet majd alapítványokra, luxusirodákra és nyaralókra.

Egyben azt is bejelentette ma az MNB, hogy elindult az elszámolás a bankok és az adósok között; nagyjából 950 milliárd forintnyi korábbi túlfizetést pénzt fognak a bankok előtörlesztésként beszámítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.