Csak rektort csinálnak Mocsai Lajosból

POLITIKA
2014 november 06., 16:27
comments 145

Emlékezetes, hogy nyáron rektort csináltak volna Mocsai Lajosból, majd mégsem. A korábbi rendszerben nem pályázhatott volna, mert akkor még azt írta elő a felsőoktatási törvény, hogy a rektornak tudományos fokozattal kell rendelkeznie, de ezt azóta módosította a parlament. Így elhárították az akadályt Mocsai Lajos kézilabdaedző elől.

photo_camera Mocsai Lajos kézilabdaedzőként 2009-ben (Fotó: Armin Kübelbeck / Wikipedia)

A Testnevelési Egyetem szenátusa ma Mocsai Lajost választotta az intézmény rektorjelöltjének, a pályázatát méltónak találták a posztra – írja az MTI, ami szerint Mocsai Lajos 1978 óta tanít az intézményben, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik

December 17-től töltheti be hivatalosan a posztot, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere terjeszti fel rektornak. A megbízást Áder János köztársasági elnök adja majd át Mocsainak, aki Csende Zsolttal szemben nyerte el a jelölést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.