Semjén szerint a kormány támogatni fogja a vasárnapi zárva tartást, Goodfriend pedig úgy viselkedik, mint egy gardedám

POLITIKA
2014 november 08., 22:15

A miniszterelnök-helyettes a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta, nem állítja, hogy teljes nézetazonosság van a kormányon belül a kérdésében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként gazdasági szempontokat tart kizárólagosan szem előtt és megfogalmaz aggályokat,

de a kormány egészének a kérdést a maga teljességében kell néznie, aminek van társadalmi aspektusa is a családok vonatkozásában. 

"Biztos vagyok abban, hogy ez a KDNP-s programpont meg fog valósulni", fogalmazott a mérhető támogatottsággal egyáltalán nem rendelkező mikropárt vezetője.

Lépésről-lépésre kell haladni, és most eljött az ideje annak, hogy a szabad vasárnapot bevezessék. Akkora a gazdasági növekedés és olyan a helyzet, hogy elfogadhatja a javaslatot a parlament, amely

"az egyik leghangsúlyosabb munkásvédelmi lépés"

- szakértette meg a kérdést.

Semjén Zsolt arra a felvetésre, hogy a javaslatuk mikorra valósulhat meg, azt mondta, arra számít hogy ez még ebben az évben meglesz. Értékelése szerint amit benyújtottak, az egy mérsékelt, vállalható javaslat és minden elemére van nemzetközi példa.

A kormány támogatni fogja a tervezetet. Ésszerű és méltányos módosító javaslatokat készek megfontolni, de a törvény meglesz.

- mondta még el.

Szerinte nem indokolt a nemzetgazdasági tárca vezetőjének aggodalma, hogy a lépés gazdasági visszaesést hoz. Az emberek nem fognak kevesebbet vásárolni, csak hét helyett hat nap alatt, ahogy Ausztriában és Németországban is. E két államban sem történt katasztrófa és nem csökkent a gazdasági növekedés, mondta még el Semjén.

Semjén Zsolt szerint a vasárnapi forgalom a legalacsonyabb és a multik is azért tartanak nyitva, mert különben hátrányba kerülnének a konkurenciával szemben. Szerinte nem igaz, hogy sokan elveszítenék állásukat. Utalva a szakszervezeti felmérésekre hozzátette, hogy a kereskedelemben dolgozók sokkal kevesebben vannak, mint ahány alkalmazottra szükség lenne ehhez a munkához.

Megjegyezte, hogy aki akar, kis családi boltban is vásárolhatna vasárnap, de az nagylétszámú kereskedelmi dolgozók szabad vasárnaphoz való joga és családdal való együttléte erősebb és fontosabb, mint az az egyébként legitim szempont, hogy bizonyos társadalmi kör a vasárnapi bevásárlást programszerűen végezze.

A kitiltási ügyről a miniszterelnök-helyettes azt mondta:

André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő szerinte szereptévesztésben van, és úgy viselkedik mint egy gardedám, aki pajkos, de némileg neveletlen gyerkőcét megpróbálja az általa vélt jó útra terelni.

Magyarország ezeréves, szuverén ország, és amit az amerikai ügyvivő csinál,  nem jellemző a diplomatákra

A közismerten feddhetetlen román belpolitikával, Görögországgal, Ukrajnával összefüggésben fel sem merült ilyen vád

- tette hozzá Semjén.

Semjén Zsolt kérdésre nem tudta kizárni azt a feltételezést, hogy esetleg a paksi bővítés vagy a Molnak az INA-ban való tulajdonrésze miatt szeretnék Magyarországot más magatartásra kényszeríteni.

Mi magyarpártiak vagyunk, azok viszont szenvedélyesen

- fogalmazott a kormányfő helyettese.

Kitért arra is, hogy Magyarországot úgy állítják be, mint valami renitenst, pedig a legfegyelmezettebb teljesíti NATO-s és uniós kötelezettségeit.

Mit tudnánk tenni? - kérdezett vissza a kormány esetleges lépéseit firtató felvetésre. Hozzátette, hogy tájékoztatást kértek miniszteri szinten az Egyesült Államoktól, a legfőbb ügyész is ezt tette, de semmilyen választ nem kaptak. Pedig nem érdekük, hogy élezzék ezt a meglévő konfliktust Washingtonnal.

Az önbecsülésünkből, a nemzeti érdekeinkből, abból, hogy Magyarország egy szuverén állam nem engedhetünk, de érdekünk az USA-val való együttműködés és jó viszony, valamint az is, hogy korrekt és jó kapcsolataink legyenek Oroszországgal

- fejtette ki Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy a Magyarország elleni támadások mögött a magyarországi ellenzék áll, nem is palástolt módon. Erre csatlakoznak rá azok a brüsszeli és washingtoni kormányzati és üzleti szereplők, akik valamiért ellenérdekeltek a mostani kormánnyal. A baloldali ellenzék most szovjet tankokkal nem tud jönni, de különböző gazdasági és politikai érdekcsoportok külső támadásával próbálnak pozíciót fogni a magyar belpolitikában, károkat okoznak az országnak, s következtében kezdünk egyfajta "pofozóbábuk" lenni fejtegette még bele a sötét szombat éjszakába Semjén Zsolt. (via MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.