https://img.444.hu/áder-jános-abda.jpg

70 éve ölték meg Radnóti Miklóst

GYÁSZ
2014 november 09., 14:46
comments 226

Ebből az alkalomból sétált Áder János köztársasági elnök virággal a kezében a Rábca folyó töltésén a Radnóti-emlékmű felé Abda határában. A Holokauszt-emlékév miatt megrendezett Radnóti-emléknapok záró megemlékezésén. 1944. november 9-én itt végezték ki a költőt munkaszolgálatos társaival együtt.

photo_camera Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Áder kemény beszédet mondott itt. Világos, egyértelmű szavakkal ki kell mondanunk, történelmünk szégyenének tekintjük azokat az időket, amikor államunk vezetői felhatalmazva érezték magukat arra, hogy vérgőzös eszméktől megrészegülve megtagadják a nemzetünkhöz tartozókat – mondta, ahogy azt is:

„Ki kell mondanunk, hogy soha nem bocsáthatunk meg azoknak, akik fegyvert emeltek ártatlan emberekre. Ki kell mondanunk, hogy utolsó hazaárulóként tekintünk azokra, akik képesek voltak elárulni a nemzeti összetartozás eszméjét, és akik állami szintre emelték a terrort, amelynek nevében kezet és fegyvert emeltek saját honfitársaikra.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.