https://img.444.hu/drosborond.png

Mondd el nekünk, hogyan drogozol!

életmód
2014 november 17., 08:55
comments 178

Április 14-én hoztuk nyilvánosságra a Global Drug Survey eredményeit, amit akkor először végeztek el Magyarországon. Egyértelműen kiderült, hogy itthon az illegális szereknél sokkal nagyobb baj van az alkoholfogyasztással. Azzal kapcsolatban egészen tragikus dolgok derült ki a felmérésből. Például az, hogy

a magyar válaszadók 29 százaléka hetente 2-3 alkalommal iszik, 8,8 százalék sérült már meg piálás közben, és a komoly alkoholproblémákkal küzdő magyaroknak 24,7 százaléka azt gondolja, hogy ivási szokásai igazából átlagosak vagy az átlagnál enyhébbek.

Még egy nagyon szomorú dolog kiderült a hazai droghelyzet, és a kormány drogpolitikájával kapcsolatban.

Ha valaki túl sokat ivott, és rosszul lett, akkor ugyanúgy hívta a mentőt, mint bárhol a világon. Az illegális szereknél ez nincs így. Magyarországon lényegesen kevesebben kértek sürgősségi ellátást illegális szerek miatt. Ennek az egyik oka a szigorú szabályozás lehet, ami visszatartja a használókat attól, hogy segítséget kérjenek

Elég komoly visszhangja lett az eredményeknek. A magyar drogpolitika célja, hogy 2020-ra teljes mértékben felszámolják a kábítószerfogyasztást Magyarországon, nem változott, viszont április 28-án, két héttel a publikálás után nemzeti alkoholstratégiát ígért be a kormány.

Az nem lenne rossz, ha lenne valamilyen átfogó terv a magyar alkoholfogyasztás visszaszorítására. 2009-ben is készültek már erre szakértői anyagok. Április vége óta aztán az ígéreteken túl mégsem volt rá érkezése a politikának, hogy a témával érdemben foglalkozzon.

Pedig a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke, Demetrovics Zsolt szerint sok mindent érdemes lenne átgondolni a magyar alkohol- és drogpolitikában.

Azon kívül, hogy az új eredmények megint felhívják majd a közvélemény és a politikusok figyelmét arra, hogy valamit kellene alkoholügyben csinálni a szabad pálinkafőzés támogatásán túl, más szempontok miatt is fontos, hogy sokan kitöltsék a kérdőívet.

A felmérés egy kicsit annak is segít, aki kitölti, mert a válaszadás során szembesül azzal, hogy miből mennyit használ.

De másoknak is segítesz, ha válaszolsz, mert a beérkező adatokból mobilos alkalmazás készül. Ebben meg lehet nézni péládul, hogy amennyit te iszol / szívsz / stb., az hol van a mások által használt mennyiséghez képest. És a válaszok alapján készülnek drogfogyasztási alapszabályok, hogy minél kevesebb kárt tegyél magadban, ha már mindenképpen használsz valamit.

Mivel a felmérés nagyon alapos, ezért nem 2 perc kitölteni. Úgy, hogy csak alkoholt fogyasztok, azt se borzasztóan gyakran, 20 perc volt válaszolni minden kérdésre. Aki többféle szert használ, annak 30-40 perc is lehet végigmenni mindenen.

A kérdőív anonim, a kérdések egy része átugorható.

A felmérés alapítója az angol Dr Adam Winstock, pszichiáter. Itthon a ELTE Pszichológiai Intézetének professzora, Demetrovics Zsolt, valamint Mervó Barbara végezik a kutatást.

Global Drug Survey 2015, itt lehet kitölteni

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.