Megszólalt az MNB-s milliókból épülő csodazongora készítője

gazdaság
2014 november 18., 13:14
comments 165

Interjút adott az MTI-nek a Zengafons Kft. ügyvezetője és többségi tulajdonosa, miután megírtuk, hogy a cég kizárólag állami és MNB-s forrásokból gründolt zongoragyártó céget.

"A projekt olyan kristálytiszta, mint a zongora hangja"

– mondta Bogányi Gergely zongoraművész, az MTI szerint a mi cikkünkre utalva. A művész számára, mint mondta, "belső kényszer", s "egyfajta inspiráció" a zongora megújítása. Bogányi úgy érzi, "Liszt Ferenc vagy Beethoven sokkal gazdagabb hangzást képzeltek el, mint amelyre az akkori vagy akár a mai zongorák képesek". Már tíz éve kísérletezik ezen, de néhány éve eljutott olyan fázisba, hogy szükségessé vált külső források bevonása is.

Az eredmény egy

"várakozásainkat is felülmúló, egyedülálló formatervezésű, az eddigieknél gazdagabb hangképű, illetve hangzású csodazongora",

amit januárban mutatnak be a nagyközönségnek. A prototípusnak egyébként tényleg volt a Zeneakadémián egy zárt körű bemutatója számára "fontos emberek, döntéshozók és politikusok részvételével, ami teljesen természetes egy ilyen jellegű és léptékű fejlesztés esetében".

Járai Zsigmond nevét nem említik meg az MTI-nek adott interjúban, és arról nem esik szó, hogy etikus-e egy vállalkozásba úgy belekezdeni, hogy nem csak az ÚSZT-s pályázaton nyert kétszázmilliós tételt kapják az államtól, hanem még a pályázat önrészének nagyját is az MNB fizeti. Igaz, az kiderül, hogy valójában 75 millió forint volt az önrész, az MNB hatvanmilliós támogatása után is kellett tehát valamit fizetni. Bogányi annyit mond csupán, hogy ez a pénz nem is olyan sok, mivel egy autó kifejlesztése több pénzbe kerülne. És egyébként is, a Zengafons magyar tulajdonban van.

De inkább hallgassuk meg Bogányi zongorajátékát, valamint Liszt Ferenccel kapcsolatos gondolatait:

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.