Az lehet az Uber veszte, ami a sikerét is elhozta

Miközben Budapest még csak ismerkedik a 45 országban működő okostelefonos sofőrkereső szolgáltatással, az Egyesült Államokban éppen hatalmas botrány kerekedik a vállalat körül. Az Uber egyik vezetője, Emil Michael egy vacsorán arról beszélt, hogy komoly pénzeket kéne fektetniük abba, hogy a cégről negatívan író újságírók múltjából mocskos részletek kerüljenek elő.

Az üzleti igazgató-helyettesi posztot ellátó Michael mindezt az egykor David Cameronnak, jelenleg az Ubernek tanácsot adó Ian Osborne vacsoráján mondta el, amin olyan hírességek is részt vettek, mint Edward Norton vagy Arianna Huffington. És az Uber balszerencséjére a Buzzfeed News egyik szerkesztője, Ben Smith is.

Mint kiderült, Micahel azt hitte, hogy ez nem egy sajtónyilvános esemény, ezért minden, amiről ott szó esik,  'off the record' módban hangzik el, és nem lehet róla tudósítani. Viszont a Buzzfeed újságírója azt állítja, neki senki nem szólt, hogy ne számolhatna be arról, amit hall.

Emil Michael egy tévéinterjúban

Cikkéből pedig komoly botrány lett. Michael a vacsora során arról beszélt, hogy dollármilliókat kéne költenie a cégnek arra, hogy felbérelje a legjobb ellenzéki kutatókat, azaz olyan szakembereket, akiket politikusok előszeretettel bérelnek fel, ha ellenfeleik múltjáról szeretnének megtudni mocskos részleteket. Ilyen kutatók és négy jó újságíró leigazolásával Michael szerint az Uber képes lenne visszavágni a sajtónak: elég lenne utánanézni az újságírók magánéletének és családi hátterének, és akkor

a média megismerkedhetne végre a "saját gyógyszerének az ízével".

Michael egy újságírót név szerint is kiemelt: Sarah Lacyt, a nagyvilágban nem túl ismert, de a Szilícium-völgyben fontos iparági szereplőnek számító PandoDailynek a szerkesztőjét. Lacy többször támadta már az Ubert nőgyűlölettel és szexizmussal, és ő írt arról is, hogy letörölte az Uber alkalmazását a telefonjáról, miután a cég szerződést kötött egy francia escortközvetítővel.

A BuzzFeed beszámolója szerint a vacsora során Micahel kifejezetten dühösen beszélt Lacy cikkeiről, és többek között azt mondta, hogy egy nőt sokkal nagyobb eséllyel zaklathatnak egy taxiban, mint egy Uber-autóban. Sőt, Michael szerint Lacyt személyes felelősség illeti majd minden olyan nő esetért, aki az ő hatására törli az Ubert, és utána szexuális zaklatás éri. Ezután pedig az ellentámadásról beszélt, hogy elő kéne ásni sötét foltokat Lacy magánéletéről.

A vacsorán felmerült az a kérdés is, hogy ez a stratégia nem okozna-e problémát az Ubernek, mire Michael annyit válaszolt, hogy senki nem tudná meg, hogy az egész mögött ők vannak. A beszélgetés során az igazgató-helyettes viszont egy pillanatig nem utalt arra, hogy történt volna bármiféle lépés ebbe az irányba.

Az Uber Madridban (Pablo Blazquez Dominguez/Getty Images))

A kipattant botrányra gyors tűzoltással próbál meg reagálni a cég, amelyik éppen a közelmúltban kezdett el komoly erőket fektetni abba, hogy javítsa a kapcsolatát a sajtóval. A hatalmasra duzzadó vállalat ugyanis sok kritikát kapott hiperagresszív terjeszkedési stratégiája miatt.

A megjelent cikkek után Michael a cég szóvivőjén keresztül üzent. Szerinte megjegyzései egy privát vacsorán hangoztak el, ahol a vállalata ellen indított szenzációhajhász médiatámadások miatti frusztráció miatt tört ki belőle mindez. De mindez nem tükrözi tényleges meggyőződését, és főleg nem a vállalat hivatalos álláspontját. És megbánta már, hogy ezeket a dolgokat mondta.

A közleményből az is kiderül, hogy soha nem merült fel hivatalosan, hogy egy hasonló csapatot felbéreljenek.

A vállalat vezérigazgatója, Travis Kalanick 14 bejegyzésből álló Twitter-folyamban szólt hozzá az ügyhöz. Ezekből azonban csak pár tucat karakter jutott a bocsánatkérésnek, a maradék része inkább egy lelkesítő és figyelmeztető üzenet volt az Uber-alkalmazottaknak, hogy mire figyeljenek és hogyan kommunikáljanak a külvilág felé, hogy ilyesmi a jövőben ne fordulhasson elő.

Tudják, hogy hol vagy

A Buzzfeed és az Uber közötti konfliktus egy másik állomása, hogy kiderült, a New York-i Uber-iroda vezetője hozzáfért a Buzzfeeed News egyik újságírójának,  Johana Bhuiyannak az utazási naplójához.

Mindez meglehetősen bugyuta módon derült ki: még november elején Bhuiyan interjút készíteni indult el a New York-i Uber-központba, és amikor kiszállt az Uber-autóból, amit ő maga rendelt, a részleg igazgatója várta a járdán, aki a telefonját lobogtatva mesélte büszkén, hogy már várt az újságíróra, mivel nyomon követte az utazását.

Az Uber két korábbi alkalmazottja közben arról beszélt a Buzzfeednek, hogy az utasok nyomon követése meglehetősen könnyen kivitelezhető az 'Isteni szem' névre keresztelt belső használatra kifejlesztett eszköz segítségével.

Kedden az Uber közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy vizsgálatot indítottak a New York-i részleg vezetője ellen, aki az utas engedélye nélkül tekintett bele az utazási naplóba, ami a cég szabályzatának megsértését jelenti. Szintén kedden először hozta nyilvánosságra az Uber azt, hogy milyen belső szabályok vonatkoznak ezekre az adatoknak a kezelésére.

Az Uber közleménye szerint a felhasználók utazási adatait érintő visszaélésekkel szemben fegyelmi eszközökkel fognak fellépni. Korábban több botrány is kipattant már abból, hogy az Uber menedzserei könnyedén követhetik az utasok mozgását, az ismert netes vállalkozó, Peter Sims például arról írt a blogján, hogy még 2011-ben, miközben egy Uber-autóban utazott, folyamatosan kapott smseket egy embertől, akit csak futólag ismert, hogy éppen hol halad. Később kiderült, hogy az üzeneteket küldő nő egy chicagói Uber-buliban volt, ahol kivetítve lehetett nyomon követni az Isteni nézet New York-i képét, és így Sims mozgását is. Az Uber sem akkor, sem most nem kívánta kommentálni az esetet, de most először nyilvánosságra hozták a privacy szabályzatukat.

E szerint a felhasználók utazási adatait csak törvényes keretek között, üzleti célokra használhatják fel. Olyasmi okokból, mint hibajavítás a rendszerben, a csaló felhasználók kiszűrése, és minden olyan technológiai probléma megoldása, amit az Uber közössége jelez feléjük. Ez az utóbbi pont meglehetősen homályos, de valószínűleg az újságírók zaklatása nem fér bele.

Saját maguk ellen mennek

De a belső szabályozási elveken és az etikai kérdéseken túl lapul itt egy sokkal komolyabb probléma is az Uber számára. A cég nem csak az olcsóbb árai miatt tudta számos városban lenyomni az elkényelmesedett, túlszabályzott, drága ás monopolizált taxis piacot, hanem mert az utasoknak a felhasználóbarát, sharing economy modelléjére építő internetes közösségi platformként adta el magát. Sok országban léptek fel nyíltan az érvényben lévő jogi szabályozás ellen, nagyon költséges pereket is bevállalva, és legtöbbször a közönség szimpátiáját is kivívva ezzel. Ugyanis ezek a törvényi keretek általában valóban lobbiérdekek mentén kialakított, a versenyt korlátozó, ártalmas keretek voltak.

Az Uber vezérigazgatója, Travis Kalanick (Stephen Lovekin/Getty Images for OurTime.org)

Ehhez jött még az Uber agresszív terjeszkedési stratégiája: az elmúlt év iparági hírei tele voltak azzal, hogyan próbál meg minden legális és féllegális eszközt is bevetni a vállalat, hogy ellehetetlenítse vetélytársait. A Lyft és a többi hasonló sofőrkereső applikációt fejlesztő vállalat ellen részletes szabotázstervük volt, a módszer közé pedig bőven befért a konkurensek alkalmazottainak leigazolása épp úgy, mint az ellenfél befektetőgyűjtő akcióinak ellehetetlenítése.

És bár akadt, aki már ezekért is kritizálta a vállalatot, azért a leggyakoribb vélemény az volt, hogy mindez még belefér az eredeti tőkefelhalmozás ideológiáját tökéletesen megtestesítő cég üzletpolitikájába. Az Uber kezdetektől a szabad piac forradalmi szereplőjeként kommunikált magáról, akinek "seggfej" taxisokkal szemben kell megküzdenie egy igazságosabb és jobb világért.

Ez az üzenet tökéletesen működött, amíg a piac megszerzése volt a cél, de nagyon nehezen kommunikálható, ha egy 18 milliárd dollárosra értékelt, piacvezető cég képviseli mindez.

Ezért írja a Mashable, hogy az Uber gyakorlatilag önmaga legrosszabb ellensége lett, a Vox szerint pedig az előbb lőj, aztán kérdezz logikája remekül működött, amíg a taximonopóliumokat kellett megtörni, de az egész kontraproduktívvá válik, ha hasonló elvek vezetik azt, hogyan bánik a cég a felhasználóival, vagy mennyire veszi komolyan a személyes adatok védelmét.

A felhasználók ugyanis csak addig találják vonzónak a punk gesztusokat, amíg azok a privilegizált monopóliumok ellen szólnak. Ha viszont saját kényelmükről és biztonságukról van szó, sokkal érzékenyebb hozzáállást várnak el. Ezért terjednek az utóbbi napokban sorra arról a cikkek az amerikai sajtóban, hogy az Uber válaszút elé érkezett: el kell dönteniük, hogy felnőnek-e a feladathoz, amit kitapostak maguknak, és felelős, felhasználóbarát vállalat lesznek, vagy épp olyan seggfejekké válnak, mint a taxisok voltak, akiknek nekimentek.

(via Buzzfeed, MashableQuartz, VergeVox)