Harminc év után megérted, miért gyilkoltak a kamaszok

FILM
2014 december 04., 08:48
comments 192
  • Elkészült a '85-ös Bebukottak című film folytatása, a Káin gyermekei.
  • Monory Mész András '85-ös dokumentumfilmje a tököli börtönben raboskodó fiatal elítéltek döbbenetes életét mutatta be.
  • A folytatás, a harminc évvel idősebb bűnösök indítékait, és tettük következményeit nyomozza ki.
  • Lélegzetelállító film.

" - De össze tudod szedni, hogy mik voltak azok a dolgok, amik egyszer csak összeálltak ebbe az indulatba, hogy aztán embert ölsz?
- Össze tudnám. Nem szeretném.”

Ne csak neveld, gyűlöld is!

Pali, Gabesz és Zsolt harminc éve a tököli fiatalkorúak börtönében leültek a vaságy szélére, és elmesélték emberölésük, lebukásuk és fogvatartásuk történetét. Többek között ezekből az interjúkból készült el a legendás 1985-ös Bebukottak című film, amit betiltottak, és csak a rendszerváltás után lehetett bemutatni. A film hidegvérrel ábrázolja a legrohadékabb, legdermesztőbb helyet, amit ember el tud képzelni. Ahol mindent az erő és az erőszak dönt el, ahol mikor bekerül az elítélt, azonnal összeverik a társai, majd az őrei, ahol három választása van a kamasznak, vagy egy csicska rabszolga lesz, vagy vállalja a rendszeres és csoportos nemi erőszakot, vagy lenyeli a borotvapengét, és befarcol.

bebukottak

Gerő Marcell rendező és stábja gyötrelmes, de szerencsés kutatómunkával megtalálta a három srácot, akikből időközben persze férfi lett, majd 4 év alatt elkészítették a Bebukottak folytatását, a Káin gyermekeit.

Már az is egy elmondhatatlanul borzongató érzés, mikor látunk egy szálkásan izmos, furán villogó szemű fiút 1985-ben egy börtöncellában, majd villan egy feketét a kép és hirtelen harminc évvel később egy borsodi faluban látjuk viszont. A fogai kihullottak, arcán mély ráncok futnak, a tekintete párás, a haja megkopott, a keze göcsörtös. De a Káin gyermekei bőven nem elégszik meg ezzel az egyébként nagyon hatásos időutazással. Nemcsak egyszerűen azt meséli el, hogy mi történt ezekkel a kamasz gyilkosokkal az elmúlt évtizedekben. Ennél ez egy sokkal ambiciózusabb film.

Mit tudtok ti arról, hogy nekem mit kell cipelni?

A 1985-ös Bebukottak egy lényeges dologra nem tudott választ adni, mégpedig arra, hogy ezek a kamaszok anno miért tették, amit tettek. Pali tizenöt évesen fejbe lőtte saját apját, Gabesz leszúrta intézeti nevelőjét, Zsolt szíven döfte egyik barátját. De hogy miért öltek, arra akkor tizenévesen nem tudtak válaszolni. Egyszerűen nem volt rá magyarázatuk, nem emlékeztek vagy nem akartak emlékezni az indítékokra. Szinte önkívületben, ösztönösen, minden tervezés nélkül öltek.

kain1

A Káin gyermekeinek egyik legjobb szála ez az indítékkeresés, ahogy a gyilkosok és környezetük érezhetően nagyon hosszú beszélgetések után bevallják, és szinte a kamera előtt megértik saját gyerekkori rémtettük okát.

Gabesz azért szúrta le a nevelőjét, akihez segítségért fordult, mert az vissza akart élni az intézeti gyerek kiszolgáltatott helyzetével, zaklatta. Palit egy lopás miatt még gyerekként feljelentették és börtönbe csukatták saját szülei. Ezt nem tudta feldolgozni a kamasz fiú, és apját halántékon lőtte. Zsolt pedig képtelen volt tovább tűrni az iszonyatos megaláztatást, hogy anyja ismert kurva volt, aki ráadásul a korabeli fiatal fiúkkal feküdt le. Mikor az egyik barátja a szeme láttára mászott rá az alkoholtól kiütött anyjára, leszúrta őt.

Tököl megpecsétel

De nem is az a legborzongatóbb a filmben, hogy a srácok mind olyan felnőtteket, vagy olyan felnőttek miatt öltek, akik a legközelebb álltak hozzájuk, akikre rá voltak utalva, vagy akihez segítségért fordultak, hanem hogy felnőve sem tudtak szabadulni a bűnüktől. A frusztráltságot és kilátástalanságot utódaikra is örökítették. Saját gyerekeiket eltaszították, vagy éppen a gyerekeik tagadták meg őket.

A mindig csendes Pali télen, nyáron horgászik. Még apjával járt, tőle örökölte ezt a hobbit. A gyilkosság és 11 év börtön után sem hagyott fel vele. Most Pali lánya, Valéria ott ül mellette a tó partján, együtt várják a kapást, de közben a lány viszolyog apjától és arra vágyik, hogy ne kelljen többé soha látnia.

kain3

Még valami fontosat bemutat a film. Azt hogy Magyarországon mi történt az elmúlt harminc évben ezekkel a szerencsétlen emberekkel.

Semmi.

Aki harminc éve gyerekként nem kapott lehetőséget az élhető életre, akit a felnőttek tönkretettek, aki kamaszként bűnbe esett, annak most sincs semmi sansza kilépni az embertelen nyomorból. Akit gyerekként megnyomorítottak, megkínoztak Tökölön, abból mára pszichiátriára zárt beteg, menthetetlen alkoholista, hajléktalan, önsorsrontó, soha fel nem növő roncs lett, és ez terjed át a környezetére is.

bkain5

Míg a Bebukottak nézése közben izgalmamban a riportalanyokhoz beszéltem,

Ezt már ne mondd el, ezt ne áruld el, ebből nagy bajod lesz.

és nem értettem, hogy mertek az elítéltek ilyen részletességgel beszélni a tököli börtön 12. körletében lévő kibírhatatlan kegyetlenségről, addig a Káin gyermekeit nézve a kamerához beszéltem:

Ezt már ne mutasd meg, ne kérdezd meg, ne menj közelebb, nem akarom látni!

A Bebukottak azzal, hogy csupaszra vetkőztetve bemutatott egy teljesen ismeretlen világot, egy kegyetlen rendszert, ami ráadásul gyerekekkel kegyetlenkedik, a magyar filmtörténet egyik legjobb alkotása lett.

A Káin gyermekei még ennél is jobb.

(A film december 23-án lesz újra az HBO-n és január végén, február elején kerül a mozikba.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.